
30 éve lefagyasztott embrió? Hihetetlen, hogy jöhetett világra ez a kisbaba
Az embriót még a 90-es évek közepén fagyasztották le.
Családi kikapcsolódásnak indult, azonban szörnyű tragédiává vált a kiruccanás.
A 27 éves Mohananeethan „Mohan” Muruganantharajah 2023. szeptember 1-jén a walesi Brecon Beacons nemzeti park egyik vízesésénél próbálta kimenteni két unokahúgát a sodró vízből, ekkor azonban szörnyűség történt.
A baleset délután 4 óra körül történt a Sgwd y Pannwr vízesésnél, körülbelül 65 kilométerre Cardifftól, amikor a férfi bement a vízbe, hogy megmentse a bajba jutott gyerekeket – számolt be róla a Wales Online a Dyfed-Powys rendőrség közlése alapján. A BBC szerint a Srí Lanka-i származású, Swansea-ben élő Mohan pilótaként dolgozott, és éppen családi kiránduláson vett részt, amikor több rokon a jó idő hatására úgy döntött, hogy megmártózik a vízesésnél. Néhányan azonban hamar bajba kerültek. A férfi azonnal a segítségükre sietett, és sikerült is őket biztonságba juttatnia – olvasható a People magazin cikkében. A vizsgálat során Patricia Morgan halottkém így fogalmazott:
Segítséget nyújtott, és biztonságba juttatta őket. Azonban sajnos Mohananeethant elragadta a víz, és nem került többé a felszínre. A mentőszolgálatok megérkeztek, de már nem tudták megmenteni.
A férfi testét még aznap este 7 óra után egy víz alatti kamerával lokalizálták, de a körülmények miatt csak másnap, szeptember 2-án sikerült kiemelni a vízből. A halálát balesetnek nyilvánították.
Korábbi meghallgatásokból kiderült, hogy Mohan egy víz alatti párkány alá szorult be, és a vízesés alá sodródott. Unokahúga, Vaishnavi Senthurkumaran a BBC-nek nyilatkozva azt mondta: „A nagybátyám mindenkit egyenként kísért le a vízhez úszni, amikor a tragédia történt. Az egyik testvérem nem érezte magát biztonságban a vízben, ezért mind odamentünk segíteni. Abban a pillanatban a sodrás elkezdett minket a vízesés felé húzni. A nagybátyám egymás után húzott ki minket a vízből.” Vaishnavi visszaemlékezése szerint:
Láttam, ahogy a keze elsüllyed a víz alatt. Azt hittük, csak tréfál, mint a tengerben szokott, hogy alámerül és megfogja a lábunkat. Aztán kiabálni kezdtem a családnak.
Anyja, aki nem tudott úszni, kétségbeesetten próbált bármit a vízbe dobni, ami segíthet. A helyszínen tartózkodó orvosok és később a mentők is mindent megtettek, de nem jártak sikerrel. A család szerint Mohan „mindenkinek olyan volt, mint egy testvér”. Az önfeláldozása örökre nyomot hagyott szerettei szívében.
Az embriót még a 90-es évek közepén fagyasztották le.
Ezek voltak a hét legolvasottabb hírei a Metropolon!
Te mennyire kerültél közel az 1,1 milliárd forinthoz?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.