"33 éves korában meghalt a férjem, nekem pedig egy évem van - a kisfiam árva lesz"

Két évvel azután, hogy egy vérrög következtében hirtelen elvesztette férjét, Keelie Towlernek azt mondták, hogy már csak 12 hónapja van hátra. Most attól tart, hogy fiának egy második szülő elvesztésével kell megküzdenie, és kétségbeesetten próbál pénzt gyűjteni állapota kezelésére, hogy több ideje legyen.

Keelie-nél 2021-ben diagnosztizáltak mellrákot. Amikor a 36 éves wakefieldi nő először vett észre egy csomót, azt gondolta, hogy valami egyszerű dologról van szó. Azt mondta: „Őszintén arra számítottam, hogy az orvos megnyugtat és hazaenged. Amikor azt mondták, hogy rák lehet, az egész testem elzsibbadt. Utána semmi mást nem hallottam. Csak a kisfiamra tudtam gondolni. Emlékszem, hogy a váróteremben ültem, próbáltam nyugodt maradni, de legbelül tudtam, hogy valami nincs rendben.”

A diagnózis felállításakor Keelie azonnal megkezdte a kezelést, hét hónapos kemoterápiával, majd műtéttel. Ezt további 13 kemoterápiás és 15 sugárterápiás kezelés követte. A kimerítő kezelési terv és számos kudarc után Keelie végre jó híreket kapott – a rák reagált a kezelésre.

Mivel a dolgok jobbra fordultak, az anya és férje, Scott úgy döntöttek, hogy eladják a házukat, és vesznek egy nagyobbat, készen arra, hogy elindítsák a családi életüket Ruperttel.

Azt mondta: „Minden után, amin keresztülmentünk, végre úgy éreztük, hogy fellélegezhetünk. Izgatottan vártuk a továbblépést – csak mi hárman. Olyan volt, mintha egy új fejezet kezdődött volna, és őszintén azt hittem, hogy a legrosszabb már mögöttünk van.”

De a szívfájdalom ismét lecsapott rá, amikor Scott hirtelen összeesett otthon, és 33 éves korában vérrög következtében elhunyt. Keelie és Rupert, aki akkor még csak kétéves volt, mindketten ott voltak, amikor történt.

„Traumatikus volt. Ő volt életem szerelme. Az egyik percben még beszélgettünk, a következőben már eltűnt. Erősnek kellett maradnom Rupert miatt, de belül összetörtem.”

A súlyos veszteség ellenére Keelie továbbra is építette saját és fia életét – egészen addig, amíg további egészségügyi aggodalmak nem merültek fel. Olyan tünetek jelentkeztek nála, amiket nem tudott figyelmen kívül hagyni, többek között tartós fejfájás és koordinációs problémák.

„Egyszerűen nem éreztem jól magam. Először azt hittem, stressz vagy gyász, de aztán rosszabb lett. Nem tudtam tovább figyelmen kívül hagyni – tudtam, hogy valami nincs rendben.”

2024 januárjában kórházba került, mert szerinte meghúzódott a mellkasi izma. Egy rutinvizsgálat azonban kimutatta, hogy a rák átterjedt az agyára. Az orvosok eleinte abban reménykedtek, hogy a gamma-kés kezelés – egy célzott sugárkezelés – segíthet. És egy ideig a daganat zsugorodni kezdett, miközben Keelie kapaszkodott a reménybe, hogy a kezelés működik.

Hónapokkal később azonban új tünetek jelentkeztek, és visszatért egy újabb vizsgálatra. Az eredmények lesújtóak voltak – a rák újra növekedni kezdett.

„Úgy éreztem, mintha újra kihúzták volna a lábam alól a szőnyeget. Elhitettem magammal, hogy végre jó úton haladok, de az, hogy újra növekszik a rák, teljesen összetört. Olyan volt, mintha újraéltem volna az eredeti diagnózist, de ezúttal tudtam, mit jelent – és ez volt a legfélelmetesebb.”

Annak ellenére, hogy a daganat veszélyesen közel volt egy fő artériához, a sebészek beleegyeztek a műtétbe. Keelie 2025 februárjában agyműtéten esett át, de a beavatkozás során szélütést kapott, ami miatt képtelen volt mozgatni a teste jobb oldalát, és beszélni sem tudott. Sajnos mire elérkezett a kontrollvizsgálat, a daganat már visszanőtt. Ha megtörténik a legrosszabb, Rupertről Keelie anyukája, Colleen és mostohaapja, Steve gondoskodik majd. Az orvosok most közölték vele, hogy a rák gyógyíthatatlan, és mindössze 12-18 hónapja van hátra.

De az édesanyja mindent megtesz, hogy emlékeket szerezzen vele, miközben megpróbál pénzt gyűjteni a mexikói kezelésre.