
Éheztette 4 éves kislányát egy édesapa, szörnyű tragédia lett a vége
A gyermek a poklok poklát élte meg élete utolsó perceiben a szörnyeteg édesapja mellett.
Elmondása szerint arra emlékszik a legjobban, amikor a hullámvasút furcsa kattogó hangot adott ki és hirtelen megtörtént a tragédia. A csodának köszönheti életét a 27 éves nő.
A nő állítása szerint 100 km/órás sebességgel zuhant ki a vidámparki hullámvasútról. A 27 éves Jade Harrison hullámvasútról repült le, amikor egy az ölében lévő fémrúd eltört. Az óvónőként dolgozó nő eltörte az állkapcsát, és nehezen kapott levegőt a balesete után. Minden évben meglátogatta a vidámparkot a barátaival, de korábban még soha nem használta a hullámvasutat.
Jade öt számjegyű kártérítést kapott a hullámvasút tulajdonosainak, a Taylor's Funfairsnek a biztosítójától, akik elismerték a balesetért való felelősségét. A nő eredetileg nem akart felülni a vasútra, a barátja viszont mindenképp, ezért végül együtt felültek. Az Airmaxx 360 teljes köröket tesz meg, miközben felemeli és leengedi az egyes kocsikat, akár 100 km/h sebességet is elérve.
Néztem, ahogy körbe-körbe megy, és azt gondoltam, hogy rendben, azzal megyek. Másfél perccel a menet kezdete után azt mondtam, hogy furcsa kattanó hangot hallok az ülésrögzítőjéből, de elhessegettem a gondolatot, amikor a barátom azt mondta, hogy az övé is ugyanezt tette. Nem igazán pánikoltam
- emlékezett vissza a nő a The Mirror írása alapján. Az elmeséltek alapján, ahogy elindultak, a nő egyre jobban érezte azt, hogy valami nincs rendjén és nem tetszik neki a helyzet - végül a kocsi elkezdett pattogni és a rúd egyszerűen feladta. Jade kizuhant a hullámvasútból, majd egy másik szórakoztató elemnek ütközött és a földre zuhant.
Jade négy napot töltött kórházban, és a 2019 októberében bekövetkezett baleset után közel egy évig nem tudott visszatérni a munkába. 2021-ben is folytatta a fogászati kezeléseket, és azt mondja, a mentális felépülése is ugyanilyen sokáig tartott.
A jelentés megállapította, hogy az Airmaxx 360 biztonsági övei nem voltak megfelelőek.
Jade, aki most a baleset tartós következményeivel él együtt, azt mondja, hogy az eset még hat évvel később is hatással van az életére.
A gyermek a poklok poklát élte meg élete utolsó perceiben a szörnyeteg édesapja mellett.
A titokzatos mumifikálódott, emberszerű lény nyomát meg vizsgálják a tudósok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre