
Felfoghatatlan tragédia: 15 hónapos baba a forró autó újabb áldozata
A férfi élete örökre megpecsételődött.
Érthetőnek tűnik a döntés.
Katy Perry és Orlando Bloom a hírek szerint különvált – írja a Mirror. A hír nem sokkal azután érkezett, hogy egyre több pletyka látott napvilágot arról, hogy a sztárpár nehéz időszakon megy keresztül.
A pár egy évtizednyi, hullámvölgyekkel teli kapcsolat után döntött úgy, hogy véget vet a románcnak. Kapcsolatuk először 2016 májusában vált hivatalossá, amikor Katy egy vicces Instagram-fotót osztott meg kettejükről egy cannes-i szállodában.
Egy év randizgatás után, 2017 elején szakítottak, majd 2018-ban újra összejöttek, és 2019-ben már az eljegyzésüket is bejelentették.
2020-ban megszületett közös lányuk, Daisy Dove. A párt utoljára 2025 márciusában látták együtt nyilvánosan, a Vanity Fair Oscar-partiján. Egy testbeszéd-szakértő szerint azonban ekkor már látszott köztük a feszültség.
Judi James testbeszédszakértő így nyilatkozott:
Katy testbeszédének hangulata itt komolynak tűnik. Csak néhány rövid, ismerős, szórakoztató megnyilvánulás látható, miközben egyedül pózol a vörös szőnyegen.
Az énekesnő jelenleg világ körüli turnén vesz részt, és a források szerint az, hogy Katy és Orlando hosszú időt tölt távol kaliforniai otthonától, megnehezítette a családi életet. Egy bennfentes szerint a pár már külön él, és a turné befejezését követően,aza decemberben várható a szakítás hivatalos bejelentése a pár részéről.
Egy forrás a Us Weekly-nek így nyilatkozott:
Katy és Orlando szakítottak, de békében váltak el. Jelenleg nincs köztük vita. Katy természetesen szomorú és felzaklatta ez az egész, ugyanakkor megkönnyebbült is, hiszen, mivel nem voltak házasok, nem kell egy újabb váláson keresztülmennie. Az előző házasságának bontópere ugyanis élete egyik legnehezebb időszaka volt.
A férfi élete örökre megpecsételődött.
A Hold a legtöbb csillagjegy számára megnyugvást hoz.
A mindennapi feladatok is elviselhetetlenné váltak végül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.