Megúszta Karácsony? Nem, csak néhány hónap haladékot kapott
Úgy döntött első fokon a bíróság, hogy a fővárosnak most nem kell kifizetnie a szolidaritási hozzájárulás milliárdjait, de ettől még a pénzügyi gondok nem oldódtak meg , csupán néhány hónap haladékot kapott Budapest. Karácsony ezt győzelemként kommunikálja, pedig csak átmeneti lélegzetvételt kapott. Most elmagyarázzuk, hogy tulajdonképpen miről is szól ez a friss ítélet.
Karácsony Gergely büszkén posztolta: „Visszaszereztük Budapest pénzét, és megkaptuk a jogvédelmet. Már megint pert nyertünk az állammal szemben”. A főpolgármester győzelemként közölte a bíróság friss döntését és rögtön úgy kezelte ezt, mintha igazat adtak volna neki. De nem ez történt.
Karácsony győzelemnek titulálta a friss bírósági döntést Fotó: MW
Májusban a Magyar Államkincstár már 10 milliárd forintot levett a főváros számlájáról, az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás címén. Most azonban a Fővárosi Törvényszék úgy döntött: ezt az összeget vissza kell adni Budapestnek, és a további pénzek behajtását is ideiglenesen fel kell függeszteni.
Máris győzelemként értelmezte ezt a hírt Karácsony és követői, pedig nem erről van szó: a bírósági döntés nem jogerős, és ideiglenes. A főváros ezzel a döntéssel csupán néhány hónapnyi időt, „lélegzetvételnyi” haladékot kapott, a per ugyanis még folyik, és egész egyszerűen amíg nincs végleges ítélet, addig nem kell fizetnie.
Budapest beperelte a Magyar Államot, mert szerintük a rájuk kivetett 2025-ös szolidaritási hozzájárulás összege túl magas, és az előírás sem teljesen szabályos. Mivel a per kimenetele egyelőre nincs eldöntve, a bíróság úgy látta, jobb, ha ideiglenesen felfüggeszti a követelés végrehajtását, hogy később, ha Budapest netán nyerne, ne álljon elő egy nehezen visszafordítható helyzet.
A bíróság indoklásából az is kiderült: ha a főváros most is kénytelen lenne kifizetni ezeket a milliárdokat, könnyen elfogyhatna a napi működéshez szükséges pénze, a város likviditása veszélybe kerülne.
Mi az a szolidaritási hozzájárulás, amit Karácsonyék szerint nem kellene fizetni?
Ez tulajdonképpen egy különadónak is tekinthető befizetés, amit a gazdagabb önkormányzatoknak, például Budapestnek kell leróniuk a központi költségvetésbe. Ezt a pénzt a szegényebb települések támogatására fordítják. Hasonló rendszert több más országban is alkalmaznak: Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és az EU-n belül is. Az Európai Unió Kohéziós Alapja is erre az elvre épül.
Fontos látni: a főváros pénzügyi helyzete ettől nem oldódott meg. A mostani döntés csupán átmeneti haladékot jelent, néhány hónapnyi időt, amíg a per le nem zárul. Ha a főváros később elveszíti a pert, ugyanúgy ki kell majd fizetnie a teljes szolidaritási hozzájárulást, ráadásul addigra a pénzügyi helyzet nem lesz jobb, sőt, a csődveszély akkor is fennmarad.
Vagyis: Karácsony Gergely és Budapest egyelőre nyertek egy kis időt, de a probléma nem múlt el, csak elnapolták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.