
Oda se figyelt ezekre a tünetekre – végül ötcentis agydaganatot találtak a fejében
A mindennapi feladatok is elviselhetetlenné váltak végül.
Következzen az elkövetkező napok időjárása.
Pénteken ragyogó napos időre van kilátás, csak kevés fátyol és gomolyfelhő zavarhatja a napsütést. Csapadék nem valószínű. A délnyugati és nyugati szél többfelé megélénkül, illetve helyenként erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet délután 29 és 35 fok között alakul.
Igazi strandidő lesz szombaton, sok napsütéssel és mindenhol 30 fok feletti maximumokkal. Aznap elvétve lehet frissítő csapadék és marad az élénk délnyugati szélmozgás.
Vasárnap északnyugat felől hidegfront közelíti meg térségünket, melyet erős szél és záporok, valamint zivatarok kísérhetnek. A többórás napsütés marad, főképpen a nap első felében. A szél fokozatosan északnyugatira, északira fordul, és egyre több helyen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet még elérheti a 30-32 fokot - írja a Köpönyeg.hu.
A reggeli borongós idő után hétfőn csökken a felhőzet és egyre többfelé süt ki a nap. Az északnyugati szél erős lesz. Megszűnik a hőség, felfrissül a levegő és délutánra már 21-27 fok valószínű.
A mindennapi feladatok is elviselhetetlenné váltak végül.
Az anya most legalább 19 évet tölt majd börtönben.
Óbudán tarthatatlanná vált a gaz helyzet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.