
Késsel támadt a vásárlókra véletlenszerűen - a civilek próbálták megfékezni az ámokfutót - Videó
11 rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.
Erről volt szó a minap egy konferencián.
A tervek szerint az egyszerűbb betegségekre már a patikában is írhatnak fel receptet - derült ki a Ripost beszámolójából. Ez nagyban megkönnyítené a betegek helyzetét, mivel a gyógyszertár sokszor elérhetőbb, mint a háziorvos, ráadásul a nagyobb településeken a patikák többet vannak nyitva.
A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének elnöke szerint az évente 115 millió patikai vásárlást nem használják ki, pedig ez óriási potenciál lenne
– tette hozzá Zlinszky János.
Egy friss tanulmány szerint ráadásul a fiatal gyógyszerészek átlag feletti nyitottságot mutatnak, ha Magyarországon is, úgy, mint Angliában, elindulna a pharmacy first projekt.
A koronavírus járvány után nehéz volt a brit háziorvosokat elérni, ezért dolgozták ki a gyógyszerészek kompetenciájának a bővítéséről szóló koncepciót
- mondta el Stephen Thomas, az Egyesült Királyság főgyógyszerésze a konferencián.
A gyógyszerészek és a lakosság is többek között torokfájás, nem szövődményes húgyúti fertőzés vagy enyhe arcüreggyulladás esetén adna lehetőséget a gyógyszerészeknek a receptfelírásra, vagyis arra, hogy vényköteles gyógyszert írhassanak fel. Egy ehhez hasonló koncepciót szeretnének Magyarországon is megalkotni a gyógyszerész szakma szakértői, a tervek szerint egy pilot projekttel indulnának el 1-2 éven belül - hangzott el a HGYSZ minapi konferenciáján.
11 rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.
A hatóságok vizsgálatot indítottak.
A lövöldözés után a támadó öngyilkosságot követett el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.