
"Talán ők is kíváncsiak ránk!" Megdöbbentő magyarázat érkezett az egyre gyakoribb UFO-észlelésekre
Lehet, hogy tényleg szemmel tartanak minket?
Nem akart hinni a fülének, amikor meghallotta az eredményt.
Alig 10 éve maradt hátra az életből annak 37 éves, négygyermekes édesanyának, aki azután kapta meg a pusztító diagnózist, miután egy nap összeesett a munkahelyén. A fodrászként dolgozó, Jersey-ből származó Sophie Reid kollégái mentőt hívtak, majd a kórházban azt mondták, hogy a fiatal nő valamiféle rohamot kapott. Sophie azonban érezte, valami más is lehet a háttérben, ezért felkereste a háziorvosát, aki további vizsgálatokra utalta be őt: az eredmény pedig sokkolónak bizonyult.
2024 októberében kiderült, hogy a nőnek rákos elváltozások vannak az agyában.
Lefagytam és összetörtem
- mondta el Sophie, a 12 éves Kyla és a 11 éves Alex édesanyja, akinek van két mostohagyermeke is: a 15 éves Connor és a 12 éves Joseph. A nő ezután egy MRI-vizsgálaton is átesett.
Csak arra tudtam gondolni, hogy fogom ezt elmondani a gyerekeimnek – és hogy ott leszek-e, hogy lássam őket felnőni. Másnap reggel viszont azt mondták nekem, hogy folytassam az életemet a szokásos módon, amíg meg nem kapom a biopszia eredményét
- tette hozzá a nő.
Mivel az élete volt a tét, Sophie nem várt, hanem felkeresett egy magánklinikát, ahol egy újabb MRI-vizsgálat megerősítette, a daganat az agyán gyorsan nő, és sürgősen el kell távolítani. Sophie ezután hatalmas összeget költött a koponyaműtétre, a magánegészségügyön keresztül, a beavatkozás során pedig a daganat 90 százalékát sikerült eltávolítani. Az eredmények azonban azt mutatták, hogy a daganat gyógyíthatatlan, és a nőnek kevesebb, mint 10 éve maradt hátra. A daganat mérete 4,8 centiméter volt, akkora, mint egy lime.
Pusztító volt megtudni az agydaganatom teljes kiterjedését. Anyaként folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan védhetném meg a gyerekeimet ettől az egésztől: még annyira fiatalok. Ez nem csak félelem volt, hanem szívfájdalom is. Gyászoltam az egykor normális életünket. Ugyanakkor, hirtelen minden sokkal értékesebbé vált; minden ölelés, nevetés és pillanat
- nyilatkozta az édesanya, aki jelenleg egy egyéves kemoterápiás kezelésen vesz részt, annak érdekében, hogy sikerüljön meghosszabbítani az életét. Mindeközben Sophie igyekszik minden egyes napot megélni a maga teljességében, és annyi emléket szerezni a családjával, amennyit csak lehetséges - írja a Mirror.
Lehet, hogy tényleg szemmel tartanak minket?
Így néztek ki a HÉV szerelvények 100 éve.
Te kitalálod, melyik műből idéztünk?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre