
Most jött: beszakadt az út, terelve közlekedik a budapesti busz
Fontos hírt közölt a BKK Info.
Az orvosok nem vették észre idejében a kicsi rendellenességét.
Mindössze egy hónapos volt egy kisbaba, amikor a veleszületett szívhiba miatt életét vesztette: az állapotát csak a halálát követő boncoláskor fedezték fel. Mint kiderült, a kicsinek, Esme Atkinsonnak kamrai septum defektusa (VSD) volt, melynek következtében egy lyuk volt a szívén, amely elválasztotta a szerv két alsó kamráját, megnehezítve ezzel a vér hatékony pumpálását a testben: a kislánynál ez az állapot vérzéshez vezetett az agyában, és így a halálát okozta.
Esme 2024 februárjában jött a világra, majd hat órával a születése után az újszülött osztályra vitték, kétnapos korában pedig röntgenre küldték, miután az orvosok aggódtak az oxigénszintje miatt. Dr. Rob Hawkes gyermekradiológus tanácsadó később a bíróságon elmondta, hogy Esme rendellenessége nem volt látható a röntgenfelvételen, mivel az általa készített kép csak a megnagyobbodott szívet mutatná ki, nem pedig a betegség azonosításához szükséges részleteket.
A kislányt nem sokkal később hazaengedték a szüleivel, Ellen Roberts-szel és Louis Atkinsonnal. Eleinte úgy tűnt, minden rendben van, ám aztán a szülők arra lettek figyelmesek, hogy a kicsi nem táplálkozik megfelelően, az egyik etetés után pedig hányni kezdett. Másnap a szülésznő egy rutinlátogatás során azt javasolta nekik, vigyék el a háziorvoshoz a babát, aki szokatlanul sápadtnak tűnt: a vizsgálat során azonban nem találtak semmi aggasztót. Pár nappal később az anya etetés közben észrevette, hogy a kislánya jobb szemhéja megrándul, majd egy órával később ez megismétlődött. Ezután kórházba vitte Esmét, ahol hamarosan oxigénre kellett helyezni, mialatt újraélesztést hajtottak rajta végre, ám az orvosok minden erőfeszítése ellenére a kislány március 17-én meghalt.
Az orvosok kijöttek hozzánk, és elmondták, hogy fél órája küzdenek Esméért, de hiába. Azt közölték: "A babád meg fog halni", ami a legrosszabb dolog, amit bárkinek is mondhatsz
- idézte fel a történteket az édesanya, Ellen, a dél-manchesteri halottkémi bíróságon tartott meghallgatáson.
A vizsgálat a csecsemő halálának ügyében jelenleg is folyamatban van – írja a The Sun.
Fontos hírt közölt a BKK Info.
Az oszlop a kocsira és a bent ragadt sofőrre dőlt.
A Metropol megkérdezte a fővárosiakat, mit gondolnak Ukrajna gyorsítósávon történő, erőltetett csatlakozásáról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre