
Kegyetlen anya, testvére és a nagymama is kínozta az ártatlan gyerekeket
Az orvos állapította meg a helyzet súlyosságát.
A kormány kezdeményezésének célja, hogy a lakosság véleménye alapján hozzanak döntéseket a vásárlókat érintő fontos kérdésekben.
A kormány ezúttal egy online kérdőívben kéri ki a magyarok véleményét egy fogyasztóvédelmi konzultáció keretében. Ez már csak azért is fontos, mert olyan témakörről van szó, ami mindenkit érint!
Fónagy János államtitkár szerint a családokat súlyos anyagi veszteségek érhetik, ha nem valós akciókkal szembesülnek a boltokban. Mint mondja, gyakran találkozhatunk azzal a trükkel, hogy a kereskedők az akciók előtt közvetlenül jelentősen megemelik az árakat, és utána ebből számítják a kedvezményt. Sokszor előfordul az is, hogy a jogszabályi előírás ellenére a korábbi árat nem, csak egy akciós árat tüntetnek fel.
Magyarország kormánya fogyasztóvédelmi konzultációt indított, amelyben minden magyar elmondhatja a véleményét. A konzultáció itt kitölthető.

Az orvos állapította meg a helyzet súlyosságát.

Személyi sérülés nem történt.

Szerelmi bánat gyötörhette.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.