
Lángoló ufót látott egy munkából hazaigyekvő férfi hajnalban – Fotó
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy biztonsági őr csípte fülön az ufótevékenységet, a bizonyítékot is megmutatta.
Az elmúlt hónapokban világszerte egyre több ufóészlelésről röppennek fel hírek. Nemrég például Cork városa felett egy rejtélyes fényről.

Stephen Crowley pillantotta meg a furcsa, izzó tárgyat, amikor munkából hazafelé menet hajnali fél négy körül Togher környékén sétált. Telefonját gyorsan előkapva még sikerült is megörökítenie a rejtélyes jelenséget.
„Éjszakai biztonsági őrként dolgozom, így mindig fent vagyok ebben az időben, és ez az első alkalom, hogy ilyesmit észleltem” – mesélte Stephen.
A klipben a fény egy meteornak vagy egy hullócsillagnak tűnik, ami mögött egy nyomvonal húzódik az égen. Úgy tűnik azonban, hogy lassabban halad, mint a meteorok, amelyek általában csak egy másodpercig figyelhetők meg.
2021-ben Írországot Európa ufófővárosának nyilvánították, mivel a leesidai lakosok azt állították, hogy mozgó pontok sorozatát látták az égen. 2020-ban pedig a védelmi erők figyelmeztették a város lakóit, hogy furcsa dolgokat észlelhetnek az égen, mivel a hadsereg tesztelte a hi-tech Orbital 2B drónokat.
Néhány közelmúltbeli észlelés Cork felett egyébként magyarázatot kapott, mivel kiderült, hogy Elon Musk cége által üzemeltetett Starlink műholdak flottája okozott riadalmat. A Starlink műholdakat gyakran látták hosszú sorokban együtt utazni, amelyek a gyakorlatlan szem számára úgy tűnhetnek, mintha csillagközi űrhajók láncolata lenne – írja a Corkbeo.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre