Karácsony, akinek a Városháza parkba is beletört a bicskája.
Karácsony Gergely öt év alatt nem tudott egy parkot kialakítani a Városháza mellett, de most nagy mellénnyel méretes beruházást ígér Rákosrendezőre. Utánanéztünk, milyen körök lehetnek érdekeltek a főpolgármester Rákosrendezőért folyatott „szabadságharcában”. Akár Bajnai Gordon is újra előkerülhet – írta a Mandiner.
Mióta Karácsony Gergely a főpolgármester, eddig az egyik legnagyobb botránya a városvezetés környékéről a 2021 őszén kirobbant Városháza-gate.
A kiszivárogtatott felvételekből az is nyilvánvalóvá vált, hogy a fővárosi ingatlaneladásokkal összefüggésben létezik egy baloldali korrupciós gépezet, és ez a jól behatárolható kör „jutalékos” rendszert épített ki.
2024 elején a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy továbbra is nagy erőkkel zajlik a nyomozás a Városháza-gate ügyében, a rendőrség pedig az eddig elkülönített bűnügyeket már egy eljárásban vizsgálja. A nyomozás korábban két, elkülönült szálon folyt, egyrészt a Városháza eladásának kísérletével, másrészt a fővárosi önkormányzati ingatlanok értékesítésével kapcsolatos visszaélésekkel összefüggésben. Az egyesített eljárásnak több gyanúsítottja is van, őket befolyás vásárlása és befolyással üzérkedés gyanúja miatt hallgatták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
Mindez azért is vált most fontossá, mert a Karácsony-féle fővárosi vezetés meg akarja vásárolni egy külföldi befektetői csoport elől a Rákosrendezőt.
Az még nem világos, hogy mi épülne pontosan a Grand Budapest-projekt helyett, egyelőre a főpolgármester egy parkváros megépítéséről írt. Mindez annak fényében minimum meglepő, hogy
Karácsony Gergely több, mint öt év alatt elsőnek ígért vállalását, a Városháza melletti park felújítását sem valósította meg. Pedig utóbbi egy több nagyságrenddel kisebb beruházás.
Mindenesetre a vásárláshoz és az építéshez elegendő forrása biztosan nincs a fővárosnak. Érdemes tehát szétnézni, hogy Karácsony környezetében ki jöhet szóba egy ekkora volumenű ingatlan megszerzésére.
Bajnai Gordon már a Városháza-botrányban is kulcsszereplő volt,
ugyanis az úgynevezett Anonymus-hangfelvételeken is szerepelt. A hanganyagokon még Barts Balázs fővagyonkezelő, valamint Bajnai Gordon és régi wallisos „harcostársa”,
Gansperger Gyula baloldali üzletember hangja is beazonosítható.
Bajnait – az egyik felvétel szerint – abba a tárgyalásba vonták be, amikor a Városházát az orosz származású, milliárdos Rahimkulov családnak próbálták eladni.
A volt miniszterelnök többek között zsákmányra vadászó cápákról is beszélt a Városháza kapcsán.
Itt érdemes megjegyezni, hogy
Bajnai régóta Karácsony szövetségese és nagy támogatója,
és DatAdat nevű cégével is dolgozott a főpolgármester 2021-es, kudarcos előválasztási kampányán. Ennek finanszírozása kapcsán ma is büntetőeljárás van folyamatban, az ügyben pedig felbukkant Perjés Gábor neve. 2024 márciusában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki egy embert a Karácsony Gergely előválasztási kampányát finanszírozó 99 Mozgalom ötszázmilliós „mikroadományaival” kapcsolatban.
A főpolgármester mozgalmának pénzügyeit intéző párbeszédes politikus, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal, készpénzben 506 millió forintnyi összeget fizetett be a 99 Mozgalom számlájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre