Világcsúcsot szeretne dönteni a magyar katona, aki társával evezve kel át az Atlanti-óceánon. Havasi Gergő és Szabó Norbi már most az útjuk elején rengeteg kihívással kell, hogy megküzdjön.
Ahogy arról már lapunk is beszámolt, nem kis feladatra vállalkozott Havasi Gergő és Szabó Norbert: átevezik az Atlanti-óceánt. A fiatal katona és hajós társa január 6-án keltek útra és a Kanári-szigetekről egészen az Közép-amerikai Antigua-szigetéig fognak evezni. Nem titkolták: világrekordot szeretnének dönteni.
A fiúk immár 19. napja szelik az óceánt és már 1700 kilométert megtettek. Az elmúlt napokban pedig több kihívással is meg kellett küzdeniük. Az időjárás sem kedvezett nekik, hidegben és melegben is volt részük. Nagyon erős volt a szél és három méter fölötti hullámok is nehezítik az útjukat az óceánon.
Kétszer is elszakadt a viharhorgonyunk, ezt az éjszaka közepén kellett megjavítanunk. Elszakadt a kormánykötelünk és az ülést is javítani kellett, keresztbe állt a hajónk, aztán kétszer majdnem felborultunk, úgyhogy volt bőven feladat és megoldandó dolog
– részletezte Havasi Gergő az Instagram oldalán, aki arról is beszámolt, hogy tengeribetegséggel is küzdött, tehát érzelmileg és fizikailag is nagyon megterhelő számukra az út. Mindezek ellenére a fiúk kitartóan eveznek és nagyon szépen tartják a tervezett ütemet.
Már felvettük a nyugati irányt, úgyhogy már "az óceán közepe" felé tartunk, megcélozva Antigua szigetét
– számolt be az eddig történtekről Gergő.
Egyik Tik-Tok videójában a 29 éves férfi arról is beszámolt követőinek, hogy az egyik viharos napon a mellékhelységi tevékenységeikre használt vödrüket is elveszítették, így újabb alternatívát kellett találniuk.
„Volt egy piros vödör, amit nagyon szerettem, mert kényelmes volt, könnyedén meg lehetett oldani a nagy dolgot, de az sajnos elúszott, úgyhogy rögtönöznünk kellett” – nevetett, majd elárulta, egy shaker vette át ezt a szerepet.
A többit meg tegyétek hozzá ti, hogy ezt hogyan oldjuk meg és azt is, hogy egymás között kettő négyzetméteres felületen hogyan tudunk elvonulni és mennyire van intim szféra ezen a pici hajón...
– zárta gondolatait.
Havasi Gergő elmondta: ha minden jól megy, akkor meg tudják dönteni a világrekordot és 40 napon belül érkeznek, ez a február 14-t jelentené.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre