
Eljegyzése után álmában hunyt el a 24 éves tanárnő: „Volt valami különleges benne”
Hirtelen halála teljesen összetörte párját.
Az egykori betörő felfedte azt az egy konkrét dolgot, amivel az emberek visszatartották attól, hogy egy házat célba vegyen.
Egy egyesült államokbeli nő névtelenül a Reddithez fordult, hogy elmagyarázza, hogyan kezdett 18 évesen házakba betörni. A bűntények miatt 2 évet töltött a rácsok mögött, de most házasság és gyerekek mellett megváltozott és a betöréssel kapcsolatos tudását a jóra próbálja használni.
Elmondása szerint 18 évesen kezdte az egészet, amikor egy hajléktalanszállón élt és kábítószer-függőséggel küzdött. Rengeteg házba betört és próbált magának pénzt szerezni, hogy legyen saját otthona, de minden vagyona a rossz szokásaira ment el.
Amikor kiválasztotta, hogy melyik házakba akar és tud betörni, egy szempontot mindig figyelembe vett, amelyiknél volt házőrző kutya, annak a közelébe sem ment.
Kerültem a házakat, ahol kint vannak a kutyák, mert attól tartottam, hogy ugatni kezdenek, és figyelmeztetni fognak valakit. A kutyák azonban reálisan ugatnak mindenre, és most már tudom, hogy ez nem lenne probléma. Ha a házban kamerák lennének, nyilvánvaló okokból elkerülném őket.
A legtöbb háznál, ahova sikeresen betört, nem állt napközben autó a kocsibejárón és volt hátsó bejárata.
Korábban az ajtókeret eltávolításával jutottam be, de áttértem egy gyakorlatiasabb megközelítésre, pusztán az ablak betörésére. Tehát a mászható ablakok egy másik nagy pluszt jelentettek.
Manapság nagyon megváltoztatta a szokásait a nő, és most tanácsot ad a lakástulajdonosoknak, hogy mit tehetnek otthonaik védelmében. Elmondása szerint a biztonsági kamerák és a riasztórendszerek nagyon jó befektetések, de ha csak simán a TV-t bekapcsolva hagyjuk, amíg nem vagyunk otthon, már az azt a hatást keltheti, hogy valaki van a házban – írta az Unilad.
Hirtelen halála teljesen összetörte párját.
Nehéz eldönteni, hogy a kép vagy az üzenet szebb.
A busz egyik utasa megszólalt a megdöbbentő eset kapcsán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre