„Az anyósom nem hagy minket békén: folyamatosan azzal nyaggat, hogy unokákat akar!”

A feleséget ráadásul a férje is hátba szúrta.



Megosztás
Szerző: M. G.
Létrehozva: 2025.01.29.
házasság szakértő párkapcsolat konfliktus

Egy nő és a férje közösen úgy döntöttek, hogy nem akarnak gyereket. Már a kapcsolatuk elején egyértelművé tették ezt egymás számára, és mindketten elégedettek voltak a döntésükkel. Az egyetlen problémát a férj édesanyja jelentette, aki nem volt képes elfogadni ezt a helyzetet – írta meg egy olvasó a Slate magazinnak. 

Young,Couple,Having,Romantic,Evening,At,Home,Argument anyós
Egyedül kellett szembenéznie az anyósa nyomásával / Fotó: Shutterstock

Az idősebb nő eleinte csak apró megjegyzéseket tett, de, miután a pár eljegyezte egymást, a nyomás egyre nagyobb lett. Az anyós gyakran hangoztatta azt, miszerint:

Egy család nem igazi család gyerekek nélkül. Itt az ideje átgondolni a dolgokat!

A nő a férjére bízta a helyzet kezelését, és bár a férfi megígérte, hogy beszél az anyjával, a helyzet nem sokat változott. Egy rövid időre úgy tűnt, az anyós belenyugodott a megváltoztathatatlanba, ám ez nem tartott sokáig.  

Karácsonykor a feleség ismét szembesült az anyósa nyomásgyakorlásával. Az idősebb nő félrehívta és kijelentette, hogy el kell felejtenie a gyermekvállalás körüli habozását, és hozzá kell végre látnia, hiszen már elmúlt harminc. A nő teljesen összezavarodott, hiszen sosem beszéltek róla, hogy bármelyikük habozna ebben a kérdésben. Amikor hazatértek, megkérdezte a férjét, hogy az édesanyja mégis miért gondolja ezt. A férfi először elintézte annyival, hogy az anyja már csak ilyen, és majd újra beszél vele.  

A nő azonban nem hagyta annyiban, és ismét előhozakodott a témát. Ekkor a férje ideges lett, és végül kibukott belőle az igazság. Kiderült, hogy még az eljegyzésük idején azt mondta az anyjának, hogy nem zárják ki teljesen a gyerekvállalást. Később azt állította, hogy ő maga szeretne gyereket, és csak időt akar adni a feleségének, hogy meggyőzze magát erről. Azért tette ezt, mert úgy gondolta, ha úgy tünteti fel a helyzetet, mintha a nő lenne a vonakodó fél, akkor az anyja kevésbé lesz majd tolakodó.  

A nő pokoli dühös lett. Úgy érezte, a férje elárulta őt, és kockára tette a kapcsolatát az anyósával, csak hogy elkerülje a kellemetlen beszélgetést. A hazugság miatt egyedül kellett szembenéznie az idősebb nő tolakodásával, miközben a férje a saját kényelmét tartotta szem előtt. Most úgy érzi, a férje nem egyenrangú partnere, hanem valaki, aki kerüli a felelősséget.  

A helyzet kezelése érdekében egy párkapcsolati szakértőtől kért tanácsot. A szakember szerint a nő jogosan érzi magát becsapva, de a legfontosabb kérdés most az, hogy a férfi hajlandó-e vállalni végre a felelősséget, és helyrehozni a korábbi hibáját. 

Először is, az anyós nyomásgyakorlása nem a meny problémája, hanem a házaspár közös ügye. A férjnek világossá kell tennie az édesanyja számára, hogy a döntést közösen hozták, és nem a felesége hibája, hogy nem lesz unokája. Fontos, hogy ne engedje, hogy az anyja egymás ellen fordítsa őket

– mondta a szakértő, aki ezután azt javasolta, hogy a pár őszintén beszéljen arról, hogyan kezelik a konfliktusokat és milyen határokat húznak a családtagokkal szemben. A férjnek bocsánatot kell kérnie, és világosan ki kell állnia a döntésük mellett az édesanyjával szemben. Ha ezt nem tudja megtenni, az komoly bizalomvesztést okozhat a kapcsolatban.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás