Elképesztő, hogy mit lopott el a tahó tolvaj Szolnokon

Korábban Ürümön okozott nagy felháborodást egy enyveskezű alak azzal, hogy egy pár percig magára hagyott babakocsiból ételt lopott. Most Szolnokon bukkant fel egy tahó tolvaj.



Megosztás
Szerző: M. N.
Létrehozva: 2024.12.18. 14:00
szolnoki tolvaj gyerekülés lopás édesanya

Egy anyuka osztotta meg a szomorú és egyben megdöbbentő történetét az egyik szolnoki közösségi oldalra, ahol leírta, egy tolvaj meglopta őket. A történtek annyira felháborította a helyieket, hogy többen is megszólaltak az ügyben és kifejtették a véleményüket a szégyenletes cselekedetről. Jöjjenek a felháborító eset részletei!

tolvaj
Babaholmikra utaznak, ezúttal gyermekülést lopott egy tolvaj (Fotó: Matej Kastelic – Képünk Illusztráció)

Az anyuka posztját láttam, amiben azt írja, hogy van egy 1,5 éves kisfia, akitől egy semmirekellő tolvaj ellopta a gyerekülését

 – kezdte lapunknak Rita, akit felháborított a dolog.

„Egyrészt, hogy mer más tulajdonához nyúlni, másrészt, gondolom, ehhez fel kellett törnie a család kocsiját, hogy kivegye az ülést… Aztán, ami igazán felháborít az az, hogy egy gyerektől vette el!” – fogalmazott indulatosan a nő.

Az anyuka posztja szerint naponta 20 kilométert utaznak, így nekik óriási szükségük volt a gyerekülésre, de most a tolvaj nagyon megnehezítette a mindennapjaikat. Elképzelhető, hogy míg a család nem szerez be új gyerekülést, nem is tudnak közösen utazni az autóban.

tolvaj
Felháborodtak az édesanyák a tolvaj gusztustalan tettén (Fotó: AYO Production – Képünk illusztráció)

Babakocsiból lopott ételt a tolvaj

Korábban szintén a Metropol számolt be arról az esetről, amikor a Pest vármegyei Ürömön egy babakocsiból ételt lopott egy tolvaj. Az édesanya éppen a gyerekeiért ment, amikor az utcán hagyta a kocsit. Ekkor léphetett oda egy ismeretlen, aki egy perc alatt kifosztotta azt. Akkor a felháborodott édesanya barátja osztotta meg lapunkkal a részleteket.

Szerintem ez már mindennek a legalja! Én úgy tudom, hogy az édesanya, aki az ismerősöm, éppen a gyerekeiért ment. Az utcánál »leparkolta« a babakocsit, míg beszaladt értük, eközben valaki odaosont a járgányhoz, és körbeszimatolta

– fejtette lapunknak Andrea, aki bevallása szerint elsőre el sem hitte, hogy ilyen létezik. 

Ugye tele volt a babakocsi a gyerekek személyes dolgaival, játékokkal, ilyenekkel. Illetve volt benne étel is. Az ételre fájt a foga, ezeket lopta ki a kocsiból…

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás