
Sokk: üzletbe csapódott egy kisteherautó, 6 éves gyerekkel rohantak a kórházba
Többen súlyosan megsérültek.
Többen megsérültek, amikor kisteherautó hajtott egy bevásárlóközpontba Texas államban – közölték a hatóságok vasárnap.
Texas állam közbiztonsági hivatalának illetékese elmondta, hogy Killeen városban szombaton az 53 éves John Darrel Schultz furgonjával a kirakaton keresztül hajtott be egy üzletbe, majd a bevásárlóközponton belül nagy sebességgel még több száz métert tett meg, amíg a rendőrök lövésekkel meg nem állították. A férfi a helyszínen meghalt. John Darrel Schultz járművével öt ember ütött el az üzletben tartózkodók közül, akik közül négyet – 6 és 75 év közöttieket – vittek kórházba. A helyi rendőrség közlése szerint a támadás előzménye az volt, hogy bejelentést kaptak egy veszélyesen közlekedő járműről, amit a járőrök megpróbáltak megállítani. A férfi menekülni kezdett, és mintegy 30 kilométeren keresztül tartó üldözés kezdődött, mígnem az autópályáról letérve a kisteherautó vezetője a bevásárlóközpont üzletébe nem hajtott – írja az MTI.
Top hírek


„Betonkemény volt a bőröm” – Felső nélkül futja a maratonokat a mellráktúlélő anya
Louise ma már felső nélkül futja le a maratonokat.

„Úgy töltöm magam, mint egy Teslát” – Gépekre kötve várja az új szívét a 27 éves srác
Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre