
Dinamikus bérnövekedés várható a következő években
A minimálbér mellett nagy eséllyel a reálbérek is nőnek majd.
A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt arról Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hogy a következő három évben a minimálbér kilenc, tizenhárom és tizennégy százalékkal növekszik, a garantált bérminimum pedig jövőre hét százalékkal fog emelkedni, így a várható három-négy százalékos infláció mellett dinamikus lesz a bérnövekedés.

Az államtitkár hozzátette, a reálkeresetek is nagy valószínűséggel növekedni fognak, és ez a fogyasztásban és a háztartásokban is tapasztalható lesz.
Czomba Sándor szerint a bérnövekedési pálya sikeres megvalósításához a munkáltatók termelékenységének és hatékonyságának növelésére van szükség. Ezért indít a kormány több, kis- és középvállalkozásokat érintő programot, hogy a pályázatokon keresztül megadják a lehetőséget a fejlődésre, növekedésre.
Soha nem látott mértékben nő a minimálbér
„Megszületett a bérmegállapodás” – tudatta Orbán Viktor. A miniszterelnök hétfőn reggel írta alá a három évre szóló béregyezményt a Karmelita kolostorban a munkavállalói és a munkaadói oldal képviselőivel. Emlékeztetett: 2010-ben a kormány legfontosabb vállalása egymillió új munkahely megteremtése volt. – Kételyek övezték ezt az elgondolást, de a tények azt mutatják, nem volt lehetetlen vállalás. Ez a megállapodásoknak is köszönhető a szakszervezetek és a munkaadók között.
Most azt mondjuk, belátható időn belül el kell érni az egymilliós átlagbéreket.
„Most is vannak kételyek, bizonytalansági tényezők, de szerencsére a partnereink közötti mostani megállapodás jó előjel. Hiszem, hogy Magyarország meg tudja csinálni” – jelentette ki Orbán Viktor.
Jelenleg Magyarországon mintegy 211 ezer ember keres minimálbért, és megközelítőleg 330-340 ezer ember garantált bérminimumot. Összességében a 4,7 millió munkavállalót számláló munkaerőpiacból mintegy egymillió embert érint közvetlenül a minimálbér-emelés. A bérnövekedésnek az ország költségvetésére is nagy hatása van, ugyanis az állam a vasútnál, a Volánnál és a postánál százezres nagyságrendben foglalkoztat munkavállalókat, emellett több ellátási forma is a minimálbérhez van kötve.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre