Iszet boszorkány felfedte, így szabadítunk el óvatlanul sötét erőket

Vajon képesek lehetünk különböző mágikus praktikákat végezni mondjuk egy pohár bor elfogyasztása után? Lehull a lepel!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.10.07.
Módosítva: 2024.10.07.
Iszet alkohol mágia

Hiszed vagy sem, komoly jelentősége van a mágia és az alkohol kapcsolatának, ugyanis még a legminimálisabb mennyiség, akár egy korty bor is képes befolyásolni a mágia hatását negatív értelemben. Ráadásul igaz ez arra is, aki végzi, és arra is, aki számára csinálják. Sőt, nemcsak a nagyobb mágiáknál van jelentősége, hanem a legkisebb mágikus rituáléknál, sőt az energetikai gyógyításnál is – kezdi Iszet boszorkány, főpapnő és mágus.

Jobb óvatosnak lenni! Fotó: Iszet boszorkány

Károsítja az egészséget

Vegyük sorra, mik lehetnek a valós veszélyek spirituálisan és energetikailag, amiknek köszönhetően érthetőbbé válik, miről is van szó pontosan. Amennyiben valaki siker mágiát akar végezni vagy végeztetni, és esetleg alkoholt fogyasztott, akkor megváltozik a gondolkodása és akarata, előfordulhat, hogy bátrabb vagy netán agresszívebb lesz. Emellett nem a megfelelő energiákkal fog dolgozni, vagyis akár a tudta nélkül, a démoni oldalt szólítja meg. Emiatt teljesen rossz irányba viszi el a mágiáját vagy rosszabb esetben akár igen rövid időn belül rombolja azt az élethelyzetet, amire végezte a siker mágiát. Ha pedig ehhez a helyzethez kapcsolódnak emberek is, akkor sajnos az övékét is olyan arányban rombolja, mint amilyen mértékben kapcsolódnak ahhoz, akinek a mágiát végezték. Az egészen biztos, hogy az adott élethelyzetben a poklot éli majd meg, ráadásul az is tény, hogy minden ilyen helyzetben az egészséget is károsítja. Hiszen a negatív energia ezen a téren hat a legjobban, méghozzá azért, hogy az illetőnek így lehetősége se legyen kimászni a gödörből.

Mindkét félre negatívan hat

Mi van abban az esetben, ha az iszik, aki a szertartást végzi vagy éppen alkoholos befolyásoltság alatt van, akinek a mágiát végzik? Természetesen ebben az esetben is mind a két félre negatívan hat bármilyen olyan szertartás, még akkor is, ha jó szándékból, és csakis pozitív esetre végeznek – írja a Fanny magazin. A szakember hangsúlyozta, hogy semmilyen mágiát, szertartást, de még csak a legkisebbet sem szabad alkoholos befolyásoltság alatt csinálni. Hozzátette, a mágia megkezdése előtt pár nappal kerülendő az alkohol egészen a mágia folyamata utánig.

Erre is figyeljünk!
Angyalokkal való kommunikáció vagy angyal mágia kapcsán sem javasolt az alkoholfogyasztás, mert ugyanaz a helyzet állhat fenn, mint más mágiánál, spirituális munkánál, hogy nem az angyalokkal lép kapcsolatba az, aki a szertartást végzi, hanem egy teljesen másik oldalt szólít meg. Ez nem azt jelenti, hogy alkoholos befolyásoltság alatt nem lehet kérni az őrangyal segítségét, ha olyan helyzet van, amikor arra valóban szükség van. Csak a kifejezett angyal szertartás nem javasolt és tiszteletlenség is végezni. Összegezve tehát, mindig körültekintően kell végezni minden spirituális tevékenységet. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás