
Újabb nagy résztvevők csatlakoztak a nyugdíjas vásárlókért való harcba - ilyen kedvezményt kínálnak
A nyugdíjas élelmiszer utalvány mellé még kedvezmény is jár!
A rendőrség biztonsági okokból kiürítette az intézményeket.
Rosszul kezdődött az új tanév, miután több iskolát is ki kellett üríteni Pozsonyban és környékén. A TV Noviny szerint Pozsony-Ligetfalun egy oktatási intézmény bombafenyegetésről kapott e-mailt.
A helyi rendőrség ezért döntött úgy, hogy biztonsági okokból több iskolát is kiüríttet. Az egyenruhások lezárták az iskolákat, és az összes helyiséget átkutatták. A diákokat nem engedték be az épületbe, a tanárok felügyelete alatt az utcán gyülekeztek.
A TV Noviny arról számolt be, a bernolákovói (Szenci járás) általános iskolában is bombariadó volt, a keddre tervezett tanítást ezért eltörölték – írja a Paraméter.
A rendőrség rengeteg fenyegetőzőt elfogott már, akiknek a riasztás kapcsán felmerült több százezer forintos költséget ki kellett fizetnie, az iskolai bombariadók miatt elmaradt tanórákat pedig általában hétvégén pótolják be…
A nyugdíjas élelmiszer utalvány mellé még kedvezmény is jár!
A roller, amit ajándékba kapott előző nap, ma már rémálom.
Életét családja és lakótársai gyors reakciójának köszönheti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.