„Azt hittem a vizsgák miatt stresszelek, nyílt szívműtétre van szükségem”

Szörnyű megpróbáltatásokon van túl egy 16 éves lány.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.09.09.
diáklány szívbillentyű műtét

Komoly nyílt szívműtéten kellett átesnie egy mindössze 16 éves diáklánynak, miután a tüneteit annyival letudta, hogy csak biztos vizsgadrukktól szenved. Nem sokkal később az orvosok életveszélyes állapotot diagnosztizáltak nála.

kórház, orvosok, mentő
Fotó: Pexels

A most 27 éves doncasteri Georgia Morton 16 éves korában kezdett el szédülni és heves szívdobogást tapasztalt, de azt hitte, hogy ez az érettségi vizsgái miatti stressz miatt van.

„A szívzörejemet születésemkor észlelték, de nem volt szükség beavatkozásra, egészen addig, amíg életem későbbi szakaszában, körülbelül 16 éves koromban szédülés és heves szívdobogás tünetei nem jelentkeztek. Mivel akkoriban a GCSE vizsgáimon voltam túl, azt hittem, hogy a tüneteim az iskolai vizsgák miatti stressznek tudhatók be” – kezdte megrázó történetét Georgia.

Georgiát, aki vezető légiutas-kísérőként dolgozik, kórházba szállították, ahol rájöttek, hogy megbetegedett a bicuspidális aortabillentyűje. Az orvosa nemrég közölte vele, hogy állapota romlott, és szívbillentyű csere műtétre lesz szüksége. Ám szerencsésen alakult minden és két hét kórházban töltött idő után Georgia hazatérhetett.

„Szerencsére anyukám elvitt orvoshoz, mert úgy gondolta, hogy ez több lehet, mint a stressz. A mai napig rendkívül hálás vagyok neki ezért. Abban a pillanatban, amikor le kellett kapcsolni a lélegeztetőgépről, újra normálisan kezdtem lélegezni és magamhoz tértem, barátságos arcok fogadtak a kórház intenzív osztályán. A kórházi személyzet minden nap minden másodpercében megnyugtatott, vigasztalt és támogatott. Nagyon szerencsés voltam, hogy a családom is mellettem volt a kórházban töltött néhány hét alatt, a műtétet megelőző és azt követő időszakban” – mesélte Georgia.

Hogy kifejezze háláját a kapott ellátásért, Georgia szeptemberben - kevesebb mint egy évvel a műtétje után - részt vesz a Great North Run futáson a Liverpool Heart and Chest Hospital (LHCH) jótékonysági szervezet javára.

A Ross-eljárás, más néven pulmonális autograft-eljárás egy összetett szívműtét, amely a beteg aortabillentyűt a beteg egészséges szívbillentyűjével helyettesíti. A szívbillentyűt ezután egy donor szívbillentyűvel cserélik ki. Az eljárást a nem javítható aortabillentyűvel rendelkező betegek számára tartják fenn.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás