A gyászoló tömegben kicsi, rózsaszín koporsó emelkedett fel - így temették el a merényletben megkéselt 6 éves kislányt

Szívszorító fotókat kaptunk.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.08.24.
temetés gyilkosság gyerekgyilkosság kislány

Ahogyan arról a Metropol is beszámolt, Angliában egy muszlim fiatal terrortámadást hajtott végre egy gyerektáborban, és halálra késelt három kislányt. A legfiatalabb a hatéves Bebe King volt, a hétéves Elsie Dot Stancombe és a kilencéves Alice Dasilva Aguiar mellett halt meg – közölte a rendőrség. Hat másik gyerek válságos állapotba került, miután egy késes megtámadta őket egy Taylor Swift tánctábor közben. Két felnőtt is az életéért küzdött, miután próbálták megvédeni a gyerekeket.

Az áldozatokról emlékeznek meg az emberek az északnyugat-angliai Southportban – Fotó: Adam Vaughan

A 17 éves elkövetőt emberöléssel és emberölési kísérlettel gyanúsítják

 – közölte a rendőrség akkor.

Eltemették a hatéves Elsie Dot Stancombe-ot

Elsie Dot Stancombe mindössze hatéves volt, amikor az iszlamista fiatal meggyilkolta. Egy hónap telt el a katasztrófa óta, a kis Elsie-t pedig most eltemették. Megrendítő képsorok érkeztek. 

A szülők ugyanis úgy döntöttek, az kislány életére szeretnének megemlékezni, ezért az utolsó születésnapjának bulis témáját emelték át a megemlékezési ceremóniára. Ezért arra kérték az érkezőket, hogy senki ne jöjjön feketébe, helyette pasztell színeket vagy rózsaszínt viseljenek. 

A templomban rózsaszín szőnyeg volt végig terítve, és a koporsó is rózsaszín volt. Buborékok kíséretében ment utolsó útjára a kislány teste. Nagyon sokan sírtak, a kis barátnői elmondták, hogy örökké emlékezni fognak rá, és mindenki úgy emlékezett rá, mint egy örökmozgó, állandóan bulis hangulatban lévő kislányra. A rózsaszín koporsón egy hatalmas plüssfigura pihent, ezzel pihen meg végső nyughelyén - írja a Mirror









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás