"Lehet, hogy megölték a lányomat!" - kétségbeesve keresi az eltűnt, 13 éves Amandát családja

Nyomtalanul eltűnt egy 13 éves lány Soroksárról. Miklós Amanda Leila szülei egy hete nem alszanak, hanem megállás nélkül járják Budapest utcáit, hátha gyermekükre bukkannak. Már a legszörnyűbb lehetőségek is felmerültek bennük. Attól tartanak, hogy a kamaszt meggyilkolták vagy elhurcolták prostituáltnak.



Megosztás
Szerző: Kóré Károly
Létrehozva: 2024.08.31.
eltűnt tragédia Soroksár kislány

Miklós Amanda Leila a szülei utolsó információi szerint az egyik szomszéd társaságában augusztus 25-én, délután négy órakor lement a boltba. Az idős asszonytól a 13 éves kislány különvált, majd eltűnt. Az ismerős akkor még nem gondolt semmi rosszra, úgy vélte, hogy a gyermek hazament. Nem így történt: a kamaszt azóta is hiányolja három testvére és a szülei.

Amandát hiányolja a családja  Fotó: Olvasói

Miklós Norbert és Kanalas Andrea persze még 25-én bejelentést tett a rendőrségen. Az egyenruhások igyekeztek őket megnyugtatni, mondván, az ilyen korú gyerekek gyakran elszöknek, de aztán előkerülnek.

Amanda egyszerűen nem olyan gyerek, aki csak úgy elmegy. Sőt! Alig volt hajlandó kimozdulni otthonról. A fővárosban nincs is helyismerete. Csak albérletben lakunk Budapesten a munka miatt, Borsodból költöztünk fel 

– mondta a Metropolnak az aggódó édesanya, majd egy rövid csend után folytatta:

Szinte biztosak vagyunk benne, hogy a lányunk bajban van. Lehet, hogy bűncselekmény áldozata lett, például megölték, vagy elrabolták, eladták prostituáltnak

 – csuklott el Andrea hangja, aki több ismerősétől is hallott egy bűnbandáról, amely fiatal lányokat Bécsbe közvetít.

Amanda egyik ismertető jele a hosszú haja Fotó: Olvasói

 Amandának nincsenek Pesten barátai, és még nem kapott tőlünk mobiltelefont. Facebook-profillal sem rendelkezik, amit most bánunk, mert így még nehezebben tud magáról életjelet adni, ha akar 

– tört ki a fájdalom Norbertből is.

A házaspár éjt nappallá téve járja az utcákat, mert bízik benne, hogy a gyermekük nyomára bukkanhat.

Egy hete nem alszunk, már a kimerülés határán állunk. Hétfőn kezdené Amanda a hetedik osztályt. Mielőtt bárki valótlanságot gondolna, megjegyzem, hogy a lányunk nem fél az iskolától, tehát a tanévkezdés és az eltűnése között nincs összefüggés.

- szögezte le az aggódó édesapa. A szülők mindenkit arra kérnek, ha látta valaki a lányukat, az azonnal jelentse a legközelebbi rendőrkapitányságon, vagy hívja a 112-es segélyhívót, vagy a +36(47)523-000 -ás telefonszámot!

Így ismerhető fel Amanda: 

A fiatal lány 176-180 cm magas, vékony testalkatú, hosszú, göndör, barna hajú. Az eltűnésekor egy fekete mellény, szürke vászon nadrág, egy hosszú ujjú, pamut, sárkányos mintázatú felső, magasszárú, fekete, fehér talpú sportcipő volt rajta. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás