„Azt mondták, nem éli meg a 15 éves korát” – Odaadta a veséjét 6 hónapos öccséért a hős Anne

Gondolkozás nélkül megmentette öccse életét egy nő.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.08.14.
transzplantáció vesebetegség testvérek

Bátor nővérének köszönhetően teljes életet élhet egy férfi. Ian és Anne-Marie a testvéri szeretet mintapéldái.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

A most 39 éves Ian krónikus vesebetegséggel született, ami miatt mindössze hat hónapos korában el kellett távolítani a szervét. Emiatt a gyermekkora során állandóan kórházba kellett járnia. Ian 2010-ben kapta meg az első transzplantációját egy elhunyt donortól. Az egészsége azonban lassan ismét romlásnak indult, végül 2018-ban egy második transzplantációra is szüksége lett.

Igaz évekkel később, de 2021-ben kiderült, hogy nővére, a most 41 éves Anne-Marie alkalmas donornak és vállalta is, hogy öccsének odaadja a veséjét.

„Ian egészségügyi problémái miatt gyerekkorában állandóan kórházba kellett utaznia. Gyakrabban volt ott, mint velünk. Több mint 60 műtéten esett át. Amikor elkezdte a dialízist, ő volt a legfiatalabb az osztályon. Nyolc hosszú évet kellett várnia az első transzplantációjára” - mesélte a bátor nővér, Anne-Marie majd hozzátette:

„Anyukámnak azt mondták, hogy Ian nem fog 15 éves koráig élni. A következő évben tölti be a 40. életévét, így a kutatás és a transzplantáció jóval tovább hosszabbította meg az életét, mint amire születésekor számítottak.”

Közvetlenül a műtét után a testvérpár videón felhívta édesanyját, aki azonnal észrevette a változást Iannál. A testvérek simán a felépültek a műtétekből, Ian pedig már vissza tudott menni dolgozni. Sőt már a Munro-t is megmászta.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás