Itt a részlet, amely végleg lebuktatta Novozánszki Fanni gyilkosát

A nyomozók a bizonyítékok zárt láncolata alapján vonták le a következtetést.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.07.26.
Módosítva: 2024.07.26.
VV Fanni rendőrség Novozánszki Fanni

A Budapesti Zsaruk podcast legfrissebb adásában minden korábbinál részletesebb betekintést engedett Novozánszki Fanni, korábbi valóságshow-szereplő meggyilkolásának ügyébe Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának osztályvezetője, aki az ügy nyomozásának vezetője volt.

Fotó: Magyar Nemzet

Ahogy a Magyar Nemzet arról beszámolt, Novozánszki Fanni (VV Fanni) 2017 novemberében tűnt el nyomtalanul. Az utolsó, kamerák által rögzített képkockákon alélt állapotban volt látható, a későbbi gyanúsított, B. László karjaiban egy budapesti lakópark mélygarázsában. Mostanra kiderült, a férfi nyereségvágyból támadt a 24 éves nőre, akinek az eltűnéséhez és a feltételezett megöléséhez is köze volt.

B. Lászlót a bíróság egy évvel ezelőtt, 2023 májusában ítélte másodfokon húsz év letöltendő börtönbüntetésre gyilkosságért. VV Fanni holtteste azonban azóta sem került elő. 

A gyilkos útja Siófokra vezetett, ahol végleg lebuktatta őt a térfigyelő kamera

B. László Siófokon töltötte a gyilkosság utáni éjszakát. Fanni holtteste ott volt a parkolóban, a kocsiban, és a gyilkos tevékenységét saját házának térfigyelő kamerái egytől egyig rögzítették. A nyomozók a felvételek alapján egyértelműen rekonstruálni tudták, hogy a halott lány teste mikor és hol volt. A nyomozás ezen részének vizsgálata során további árulkodó részletnek bizonyult, hogy B. László képtelen volt magyarázatot adni arra, hogy miután feleszmélt, hogy veszi őt a kamera, miért állt odébb autójával, ahol a kamerák már nem láttak rá a férfira és járművére.

A furcsa viselkedést és cselekménysort egyértelműen össze tudták kötni a nyomozók a bizonyítékok zárt láncolata alapján. – Nagy valószínűséggel Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban, illetve az a bőrönd, ami Fannié volt. Ezeket a kamera előtt nyilván nem akarta kivenni a csomagtartóból, és ezért kellett kihajtania az udvarról – hangzott el az adásban.

A térfigyelő kamerák által rögzített jelenetsort a podcast adásában be is mutatták, a felvétel körülbelül 36 perc 30 másodperckor kezdődik. A videó a cikk végén, illetve ide kattintva megtekinthető.


 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás