
A halál torkából hozták vissza – órákon át tartotta férje fejét, mire megjött a segítség!
Egy alaszkai férfi túlélte, hogy egy 320 kilós szikla alá esett, hála felesége hősies helytállásának.
Rejtélyes földönkívüli jelenségről számolt be egy férfi, aki még fiatalon találkozott az idegenekkel.
Tony Buckingham élénken emlékszik arra az érzésre, ahogy a füle elpattan, amikor egy óriási UFO jelent meg előtte. Pedig mindez immár ötven éve történt. A hátborzongató esemény miatt egyébként az iskolában viccek céltáblájával vált, ami megkeserítette a fiatalkorát.
A 70 éves Tony azt mondja, hogy az élete az UFO-k körül forog, és nem csak hisz bennük, de tudja, hogy léteznek, miután 1974-ben Cambridgeshire-ben közelről találkozott velük. Az akkor 17 éves Tony egy este egyedül maradt otthon, és a szülei arra utasították, hogy ne hagyja kialudni a tüzet. De elaludt, és amikor felébredt, rájött, hogy fel kell töltenie a szenet, különben bajban lesz. Az élete örökre megváltozott, amikor kiment a széntárolóhoz.
„Ahogy lehajoltam, hogy betegyem a szenet, a fülem teljesen bedugult, mint amikor egy repülőgép leszáll. Ezért néhányszor megpöcköltem a fülemet, de úgy tűnt, semmi sem történik, és amikor felnéztem, láttam valamit, amit csak úgy tudok leírni, mint egy űrhajót. Bementem a házba, hogy keressek egy fényképezőgépet, de a jármű felszállt az égbe, és akkor láttam utoljára. Nem ijedtem meg, a nyugalom, szinte a szeretet elsöprő érzése volt bennem, amit elég furcsának találtam, és biztosan nem félnék, ha újra látnék egyet” – mesélte Tony.
„Hatalmas dolog volt. Akkora lehetett, mint egy teherautó. Semmihez sem hasonlított, amit valaha is láttam. A fejemen és a tarkómon minden szőrszálam elektromossággal töltődött fel” - magyarázta Tony.
Egy alaszkai férfi túlélte, hogy egy 320 kilós szikla alá esett, hála felesége hősies helytállásának.
Ilyen idő vár ránk a tavasz utolsó napján.
Leégett egy faház Pilisborosjenőn.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre