
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAkár tragédiával is végződhetett volna az egész.
Szabadnapos rendőr mentette meg egy nő életét Nyírbátorban!

A férfi az utcán sétált, amikor észrevette, hogy valaki a földön fekszik. Azonnal odament hozzá, próbálta szólongatni, a nő azonban nem reagált. Kiderült, hogy nem lélegzik és pulzusa sem volt, a rendőr ezért azonnal megkezdte az újraélesztését. Mire a mentők kiértek, a nő ismét magánál volt. A mentők a 42 éves nőt végül így stabil állapotban vitték kórházba.
A rendőr nyilatkozott a Tényeknek: azt mondta, jó érzés, ha segíthet másokon.
Észleltem, hogy nem lélegzik, illetve nincs pulzusa. Ezt követően a 112-es segélyhívó számon segítséget kértem. A diszpécserrel való kommunikáció során a diszpécser utasított, hogy az újraélesztést kezdjem meg, amit azonnal megkezdtem.
A hős életmentő azt is elmondta, hogy büszke magára, ugyanis azért lett rendőr, hogy másokon segítsen.

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.