
Menczer Tamás: Magyar Péter azt akarja, hogy ne beszéljenek a háborúról - Videó!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA gyerekekre nem a plakát, hanem a háború jelent veszélyt – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vasárnap a Facebook-oldalán, azt is jelezve: a kormánypártok nem állítják le, sőt fokozzák háborúellenes kampányukat.
Menczer Tamás a bejegyzésben megosztott videóüzenetében úgy fogalmazott:
kibújt a szög a zsákból, Magyar Péter Soros György utasítására azt akarja, hogy a „STOP háború” plakátokat vegyék le, mert szerinte azok ártanak a gyerekeknek. Ezzel szemben az igazság az, hogy a gyerekeknek nem a plakát árt, a gyerekeknek a háború árt
– hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Kifejtette: a gyerekekre nem a „STOP háború” plakát, hanem a szomszédságban több mint két éve dúló háború, valamint az atomháborús, világháborús készülődés veszélyes.
Magyar Péter azt akarja, hogy ne beszéljenek a háborúról, mert ő „egy igazi, fekete öves, háborúpárti, baloldali politikus, akit Soros György irányít, finanszíroz és utasít” – jelentette ki Menczer Tamás.
A kormánypárti politikus azt mondta:
akinek valóban fontos a gyermeke és az unokája, június 9-én támogassa Orbán Viktort és a Fidesz KDNP-t, mert „mi a béke pártján állunk, és meg akarjuk védeni Magyarország békéjét és biztonságát”.
Jelezte: a háborúellenes kampányt nem állítják le, éppen ellenkezőleg, fokozzák. „Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz” – zárta szavait Menczer Tamás.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre