Újabb súlyos kritika V. Naszályi Mártáról

Az I. kerület LMP-s országgyűlési képviselője, Csárdi Antal is úgy fogalmazott: V. Naszályit tartja hosszú idő óta a legrosszabb városvezetőnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.05.29.
Módosítva: 2024.05.29.
V Naszályi Márta önkormányzat kritika

V. Naszályi Márta polgármester a saját szabályai szerint gyakorolja a rábízott közhatalmat, aki ellentmond neki, azt megfenyegeti, a kompromisszumot nem ismeri. Csak saját magának köszönheti, hogy 2022-ben elvesztette a kerületben a többségét – nyilatkozta a Várnegyednek Kovács László György LMP-s kerületi képviselő.

VÁRADINÉ NASZÁLYI Márta
Fotó: Soós Lajos

Emlékeztetett rá, hogy 2019-ben az ellenzéki pártoknál összefogáspárti volt a hangulat az önkormányzati választáson, ennek kereteit az I. kerületben V. Naszályi határozta meg. Kovács László György szerint nagy ígéretek hangzottak el a kerület fejlődésével kapcsolatban. A koalíciós megállapodásban szerepelt a közparkok felújítása, a turistabuszok parkolásának megoldása és a műemléki környezetben lévő lakások tulajdonba adása is. Ezekben, a kerület polgárait érintő legfontosabb ügyekben azonban nem történt semmilyen változás 2022-ig – hívta fel a figyelmet.

Kitért rá, hogy a pandémia alatt ismerhették meg a koalíciós képviselők, hogyan gyakorolja a hatalmat a polgármester. – A koalíciós képviselők javaslatait figyelmen kívül hagyta. Felhívtuk a figyelmét a szabálytalan „válságkezelő” kifizetésekre és a felduzzasztott tanácsadói körre. Tett ígéreteket a változtatásra, de ezeket soha nem tartotta be. Viszont aki ellentmondott neki, azt megfenyegette, bepanaszolta a képviselőt az adott koalíciós párt elnökénél, ezzel is zsarolva őket. Senkivel szemben sem ismerte a józan kompromisszumot – tette hozzá.

Miután 2022 őszén elvesztette a testületben a többségét a polgármester, néhány fontos dologban tudtunk változtatni az önkormányzat döntési gyakorlatában, ezekkel én is egyetértettem. Megszavaztam egyebek mellett a fideszes Gulyás Gergely Kristóf előterjesztését az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosítására, valamint a műemléklakások hasznosításával kapcsolatos javaslatokat – mondta. – Mindezek után érthető, hogy nem kívánok együttműködni a baloldali „összefogással” az I. kerületben – jegyezte meg.

Nem ez az első kritika, ami V. Naszályi Mártát a saját politikai táborából éri. Egykori momentumos alpolgármestere, Gelencsér Ferenc szerint a polgármester „nem a budaiaknak, nem a budaiakért politizál”, és a baloldali többség elvesztésének az is jelentős oka volt, hogy V. Naszályi erőből lép fel, és nem egyeztet. Gelencsér úgy vélte, a budavári városvezetés több hibát is elkövetett, például rosszul kezelte a Ruszwurm-ügyet. (Gelencsér 2019 őszétől 2022 májusáig volt a kerület alpolgármestere volt, ezután országgyűlési mandátumot szerzett a Momentum képviselőjeként.) Az I. kerület LMP-s országgyűlési képviselője, Csárdi Antal pedig úgy fogalmazott: V. Naszályit tartja hosszú idő óta a legrosszabb városvezetőnek.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás