Itt a mérleg Karácsony Gergely ígéreteiről: nem tud mivel kampányolni, mert öt évig nem csinált semmit – a csődön kívül...





A Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítását is Tarlós István hivatali ideje alatt kezdték el. Karácsony Gergely nem tud felmutatni jelentős változást.



Megosztás
Szerző: WM
Létrehozva: 2024.04.27.
Karácsony Gergely ígérgetés kampány főpolgármester Budapest

Karácsony Gergely azért kampányol, hogy újabb öt évig lehessen főpolgármester, a főnökei, Gyurcsányék támogatásával – amint be is ismerte. Mostanában felelőtlen ígérgetések helyett azzal próbál szavazatokat szerezni, hogy a többi jelölt kampányát kritizálja. De mi mással is kampányolhatna? 2019 óta nem tett szinte semmit, ígérgetnie pedig felesleges, mert öt évvel ezelőttről maradt bőven annyi, ami még mostanra is kitart. 

Karácsony Gergely szeret rácsodálkozni a dolgokra. Az ő 5 éves város vezetése alatt azonban sok csodálni való nem történt  Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet

Ha mégis röviden össze akarjuk foglalni, hogy mivel lett Budapest másabb 2019 előtthöz képest, akkor ezeket mondhatnánk:

2019 óta a főváros a csőd szélére került, ellepte az utcákat a kosz és a szemét, valamint soha nem látott dugók akadályozzák az autós közlekedést.

A főpolgármester semmittevése mindenkinek feltűnik. Vitézy Dávid például a közösségi médiában szembesítette azzal Karácsonyt, hogy a 2019-es kampánya idején tett 135 ígéretéből 93 nem teljesült. Vitézy ki is hívta Karácsony Gergelyt egy főpolgármesteri vitára, de a Gyurcsánnyal szövetkező Karácsony különböző indokokra hivatkozva, kitért ez elől.

Újabb hazugsággal szembesítették Karácsonyt

Kettejük vitája ráadásul itt nem szakadt félbe, Karácsony Gergely ugyanis az egyik napilapnak adott interjújában azzal dicsekedett, hogy az elmúlt 30 évben senki sem szerzett be annyi új trolit, villamost, mint ők. Vitézy Dávid erre reagálva, úgy fogalmazott: 

Az utolsó sikeres villamos- és trolibusz-közbeszerzés Budapesten 2014-ben volt, mindkét szerződést én írtam alá, 108 db új trolira és 124 db új villamosra. Azóta is ezekből a keretszerződésekből érkeznek Budapestre az új alacsony padlós Solaris trolik és CAF-villamosok. Ebben a ciklusban egyetlen villamostendert sem sikerült kiírni, ahogy egyetlen darab új trolibuszra sem kötött szerződést Budapest.

Szentkirályi Alexandra elindította a Kamumétert

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje március végén jelentette be, hogy elindítja a Kamuméter számlálót. Szerinte erre azért van szükség, mert a választási kampányban rendszerint elindulnak a felelőtlen ígérgetések, ebben pedig úgy véli, hogy Karácsony Gergely a legjobb. 

Szentkirályi 50 nappal a június 9-ei választás előtt írt arról, hogy mostantól minden nap kitesz a közösségi oldalaira egy olyan Karácsony-ígéretet, ami nem valósult meg az elmúlt 5 évben. 

A kamuméterről készült videónkat itt tekintheted meg:

A többletpénz ellenére is csőd szélén van Budapest

Amint azt korábban megírtuk, Budapest legfontosabb jövedelmi forrása, az iparűzési adóból származó bevétel Karácsony Gergely főpolgármesteri hivatali ideje alatt 85 százalékkal nőtt, vagyis közel duplájára emelkedett. A főpolgármesteri ciklus alatt Karácsony Gergely és az általa kinevezett Gyurcsány-közeli vezetők közel 1100 milliárd forint iparűzésiadó-bevétellel gazdálkodhattak, saját bevallásuk szerint, mégis a csőd szélére került a főváros – derül ki a Nézőpont Intézet közleményéből.

Míg 2019-ben a Tarlós István vezette fővárost illető iparűzésiadó-bevétel a 164 milliárd forint volt, 2024-ben a Karácsony-féle városvezetés számára már 303,5 milliárd forint állhat rendelkezésre. 

A 2023-as fővárosi költségvetés teljesítéséről zárszámadás ugyan még nem készült, de havi bontású részteljesítéseket közöl a főváros. Ezek alapján Budapestnek 2023. január–december között 265,5 milliárd forint volt az iparűzésiadó-bevétele, amely azt jelenti, hogy a 2022. évi azonos időszakához képest (195 milliárd forint) több mint 70 milliárd forinttal több adót sikerült begyűjtenie. A várakozások szerint 2024-ben a Fővárosi Önkormányzatot illető iparűzésiadó-bevétel elérheti a 303,5 milliárd forintot, azaz a választási évben Karácsony Gergely 37 milliárddal több iparűzési adóval gazdálkodhat. Ezzel együtt mégis egyetlen új, nagy fejlesztés sem indul, és mégis a csőd szélén áll Budapest... Vajon mit ígér most Karácsony Gergely az elmúlt öt év után?





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás