
7 érdekes tény Szentkirályi Alexandráról, aki átvenné a csődben lévő Budapest vezetését
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKarácsony Gergely és Gyurcsány emberei, akiket a nyakába ültettek, az elmúlt öt évben csődbe vitték a fővárost. A budapestiek ennél többet érdemelnek - mondja a Fidesz jelöltje, Szentkirályi Alexandra.
A Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel javasolja Szentkirályi Alexandrát a a Fidesz–KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének. Szentkirályi Alexandra jelezte, hogy megtisztelőnek tartja és elfogadja a felkérést, egyben elköszön kormányszóvivői feladataitól.

Változásra van szükség Budapesten
Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke szerint az elmúlt négy és fél évben „Karácsony és Gyurcsány emberei csődbe vitték a fővárost, ezért Budapesten változás kell!” Szentkirályi Alexandra vezetésével a város új lendületet kaphat és ismét fejlődésnek indulhat – olvasható a a budapesti Fidesz bejegyzésében. Láng Zsolt korábban úgy fogalmazott:
Itt az ideje, hogy távozzon a Városházáról a Gyurcsány Ferenc vezette „arrogáns, élősködő banda”, akik a csőd szélére sodorták a fővárost.
Szentkirályi Alexandra elfogadta a felkérést
A Fidesz Budapest felkért, hogy főpolgármester-jelöltként megmutassuk: Budapest többet érdemel!
- jelentette be közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, aki hozzátette, elfogadja a megtisztelő felkérést. Az erről készült videót itt tekintheted meg:
A jobboldali politikus pár órával később egy másik bejegyzést is posztolt, ebben a jelenlegi kormányszóvivői feladatától búcsúzik:
Megtiszteltetés volt több mint négy éven keresztül Magyarország kormányának szóvivője lenni. Dolgozni azért, hogy a magyar emberek a legnehezebb időkben is békében és biztonságban élhessenek. Hiszen az elmúlt években együtt jutottunk túl a koronavírus-járványon, majd a nyomában jövő gazdasági nehézségeken. De együtt mutattuk meg azt is, hogy egy háború árnyékában milyen a béke hangján szólni és segíteni az arra rászorulóknak.
"Felkészült, máris tapasztalt, jól szervezi a munkát"
A jelöltséggel kapcsolatban megszólalt Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője is, aki szerint Szentkirályi Alexandra személyében a kormánypártok tökéletes jelöltet találtak a főpolgármesteri székre. A politikus erről csütörtök este beszélt a Napi aktuálisban.
Wintermantel Zsolt szerint Szentkirályi Alexandra nagyon felkészült, ambiciózus, talpraesett személyiség, és komoly elképzelései vannak, jól szervezi a munkát, tökéletesen alkalmas a főváros irányítására.
7 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a Fidesz főpolgármester-jelöltjéről:
Szentkirályi Alexandra magánéletéről nem sokat árul el a nagyközönségnek. Mi azonban összeszedtük azokat az információkat, amelyek nem annyira köztudottak róla:
- Szentkirályi Alexandrának van egy második keresztneve is, méghozzá az Éva;
- A főpolgármester-jelölt egy lánygyermek boldog édesanyja;
- Férje Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, volt londoni nagykövet;
- Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte;
- Van tapasztalata a főváros vezetésében, 2014 és 2019 között ugyanis ő volt Tarlós István egyik főpolgármester-helyettese;
- Kiválóan beszél németül és angolul;
- Hobbija a kirándulás és természetjárás.
Június 9-én tartják a választásokat
A héten Sulyok Tamás köztársasági elnök kiírta a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások időpontját. Ez az első alkalom, hogy egyidőben lesznek az uniós és az önkormányzati választások, amikre 2024. június 9-én kerül sor. A kampányidőszak a választás napja előtt ötven nappal indul, tehát április 20-án. Az ajánlóíveket is legkorábban aznap lehet felvenni a Nemzeti Választási Irodától.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre