Közel 4 milliós borravalót adott egy kávézóban a vendég, szívszorító oka volt rá





Elkerekedett a szemük a pincéreknek.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2024.02.18.
Módosítva: 2024.02.18.
borravaló kávézó pénz

Ahogy arról egy hazai protokolltanácsadó szakvéleménye alapján legutóbb is írtunk, a borravaló aranyszabályai szerint egy éttermi étkezés után általában 10-20 százalékos jattot szokás adni a személyzetnek. Ezt szokták meg az amerikai Benton Harborban működő Mason Jar Caféban is. 

Fotó: Pexels

Most azonban egy vendégük 10 ezer dollárral egészítette ki a mindössze 32 dollárnyi fogyasztásáról szóló számlát – számolt be róla az NBC. Bár a számok közti vesszők és pontok mást jelentenek az Egyesült Államokban, mint nálunk, a pincéreknek komoly fejtörést okozott, hogy vajon elvétett-e valamit a szórakozott kuncsaft, hiszen több mint 3 és fél millió forintnak megfelelő összegről volt szó. Meg is kérdezték, valóban 30 ezer százalékos pluszt szeretne náluk hagyni.

Egy nemrégiben elhunyt barátom emlékének szánom, aki itt élt, és most volt a temetése

– indokolta bőkezűségét a fekete öltönyös férfi Paige Mulick pincérnőnek.

Az ötszámjegyű borravalót végül kilenc felé dobták szét, így mindenki, aki aznap dolgozott, 1100 dollárt vihetett haza, ami – pestiesen szólva – még Amerikában sem két fillér.

 





 





Ezeket olvastad már?
Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás