
Fekete-Győr különös dolgot állított a bírósági tárgyalásán, de nem jött be
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFekete-Győr András nem mond le parlamenti mandátumáról, és szembemegy a bíróság elmarasztaló döntésével.
Fekete-Győr Andrást, a Momentum volt elnökét másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt. Az ügy előzménye 2018 decemberére, egy Kossuth téri tüntetésre nyúlik vissza, és a mostani, 2024-es ítélet után idézhetjük akár Agatha Christie-t is: „Régi bűnnek hosszú az árnyéka”.

Szikár tények, zavaros magyarázkodások
2018 decemberében az Országházat védő rendőrök felé folyamatosan repültek az üvegek, petárdák és füstbombák. Az erőszakos tüntetők között volt a Momentum akkori elnöke, Fekete-Győr András is – írtuk korábban. A politikus az ATV élő adásában elismerte, hogy egy füstgránátot dobott a rendőrök közé. Viselkedését akkor azzal magyarázta, hogy a füstgránát szerinte esztétikus, lázba hoz, és
ad egy hangulatot az egésznek.
Később a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján a dobást már ejtésre módosította Fekete-Győr András. (Talán mert ejteni véletlenül is lehet?)
Az első fokon eljáró bíróságon is lényegében ezt mondta, a füstgyertyát ejtő mozdulattal juttatta a rendőrsorfal mögé, véleménynyilvánítási céllal. Vagyis ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy előre megfontoltan dobta, „ejtette” a füstgyertyát a rendőrök közé.
Az első fokon eljáró bíróság kimondta, hogy a Momentum országgyűlési képviselője nem követett el hivatalos személy elleni erőszakot. Az ügyészség azonban fellebbezést jelentett be. Álláspontjuk szerint
a teljesség igénye nélkül hivatalos személy elleni erőszakot valósít meg a gyülekezés során tárgyak dobálása a rendőrökre, vagy rendőrök felé, a rendőr megütése, megrúgása, meglökése, különböző tárgyakkal való fenyegetése, más tüntetők szándékos rátolása a rendőrsorfalra, vagyis minden olyan erőszakos vagy fenyegető magatartás, amely a rendőrség feladatának ellátását akadályozza.
Ezek után a másodfokon született döntés szerint Fekete-Győr bűnös, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A Momentum volt elnöke fellebbezett az ítélet ellen – írja a Ripost.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre