
Fordulat: holtan találták az orvost, aki 16 éves lánytól kért szexet
Durva dolgokkal vádolták az orvost.
A férfi a kutyáját is az egyenruhásokra uszította. A rendőröknek kétszer is könnygázhoz kellett nyúlniuk!
Vádat emeltek egy borsodi férfi ellen, aki egy közúti ellenőrzés során rátámadt az intézkedő rendőrökre. Miután az egyik egyenruhást lefejelte, a rendőrökre uszította a kutyáját.

A rendőrök 2023. augusztus 3-án este állítottak meg egy férfit a 26-os főúton, akinél felmerült, hogy ittas lehet. A gyanú miatt felszólították a sofőrt, hogy zárja be a kocsiját és csak a kulcsot vigye magával. A férfi a bal első ajtón keresztül behajolt az autóba, mintha eleget tenne a kérésnek, majd hirtelen felegyenesedett, és lefejelte az egyik rendőrt. A támadásban a rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az elkövető ezután kivette a vele együtt utazó kutyát a kocsiból, és az állatot a rendőrökre uszította, amire a rendőrök könnygázzal reagáltak. A férfi ekkor közölte, hogy a továbbiakban együttműködik, a kutyát visszahívta. Ám ismét agresszívvá vált, ezért a rendőrök megint elővették a könnygázt, megbilincselték, majd őrizetbe vettek a támadót.
A bíróságra benyújtott vádiratában az ügyészség a több mint 4 hónapig személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt álló férfival szemben, halmazati büntetésül, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Durva dolgokkal vádolták az orvost.


"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.