
A Médiahatóság hivatalos jelentése: Öngyilkosságra, droghasználatra buzdítja a fiatalokat Azahriah
Közvetlenül, de jól értelmezhetően buzdít.
A fiú saját bevallása szerint a Marsról jött.
Az orosz Boriska Kipriyanovich egy igazi zseni volt gyermekként: már csecsemőként is saját maga tartotta a fejét, pár hónaposan elkezdett beszélni, 1,5 éves korára pedig már írni és rajzolni is tudott. Tanárai szerint kivételes nyelvérzékkel és memóriával rendelkezett, szinte a csodájára jártak az emberek, annyira okos volt.
Édesanyja szerint gyerekként nem tanították meg őt a világűr dolgaira, mégis magától mondta azokat, és azt állította, hogy előző életében a Marson élt, és csak utána született egy földi anyához. Egészen döbbenetes dolgokat állított már fiatalon, ugyanis szerinte még mindig vannak idegen lények a Marson, csak egy háború következtében sokan meghaltak közülük – derül ki a LadBible cikkéből.
A jelenleg 24 éves férfi állításain és intelligenciáján, tudásán teljesen ledöbbentek a szakemberek, ami teljesen érthető, hogy nem mondható éppenséggel hétköznapinak az ilyesmi.
Boriska Kipriyanovich azt is elmondta, hogy rengeteg eddig fel nem fedezett titkot rejt a Föld, és teljesen meg fog változni az emberiség élete, amikor kinyitjuk Egyiptomban a nagy szfinxet – állítása szerint valahol az objektum füle mögött van egy nyitómechanika, de arra már "nem emlékszik", hogy pontosan hol.
Közvetlenül, de jól értelmezhetően buzdít.
Több ezer káresetről érkezett bejelentés.
A forgalom jelenleg egy sávon halad.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.