RETRO RÁDIÓ

„Meg fogsz gyógyulni” – ezek voltak orvos apukája utolsó szavai 16 éves lányhoz







Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2023.12.03.
Módosítva: 2023.12.03.
apuka influenza diagnózis

Egy összetört szívű orvos arra figyelmeztet, hogy az embereknek komolyan kell venniük az influenzás megbetegedéseket, miután szeretett lánya a vírus következtében meghalt, miután szövődményei lettek.

Fotó: Pexels

A fitt és egészséges 16 éves lány tagja volt a középiskolai tánccsapatnak, és a gimnáziumi osztálya legjobb 10 százalékába tartozott. A gyermekorvos édesapja, az 53 éves Dr. Cesar Termulo szerint pedig abszolút semmi egészségügyi problémája nem volt. Nem voltak krónikus betegségei. Teljesen egészséges volt.

Az egyik reggel azonban belázasodott és köhögni kezdett. Az apja bevitte a rendelőjébe, ahol influenzával diagnosztizálta.

„Már elkezdtük a főiskolák látogatását. Elmondta, hogy ő is orvosnak készül. Az influenza diagnózisa utáni reggelen azt mondtam neki: »Reese, meg fogsz gyógyulni«. Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket valaha is mondtam neki. Amikor az emberek azt hiszik, hogy az influenza egy ártalmatlan orrfolyás, tévednek. Halált okozhat. Kicsit fáradtnak érezte magát, ezért hazament pihenni” – mesélte az összetört szívű édesapa.

Reesének mellkasi fájdalmai lettek, hasogattak a bordái. Amíg anyukája főzött neki egy tányér levest, örök álomra hajtotta a fejét. Még megpróbálta újraéleszteni lányát, de még a mentősöknek sem sikerült visszahozni Reest az életbe – írja a Mirror. 

„Amikor előző nap elvégeztük a streptococcus tesztet, az negatív volt. De az A csoportú streptococcus átterjedt a vérébe, és még az agyában is megtaláltuk. Tüdőgyulladást kapott, ami vérmérgezést okozott és legyűrte a szervezetét. Ez okozta a szíve leállását” – figyelmeztet mindenkit a veszélyre az orvos édesapa.





 





Ezeket olvastad már?
Hátborzongató dolgok derültek ki Maddie feltételezett gyilkosáról

Hátborzongató dolgok derültek ki Maddie feltételezett gyilkosáról

Elvitték minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó jackpotját

Elvitték minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó jackpotját

Botrány: meghurcolták a rendőrök a tízéves kisfiút, az anya kártérítést követel

Botrány: meghurcolták a rendőrök a tízéves kisfiút, az anya kártérítést követel

Háromszor támadt ez az állat egy nőre Terézvárosban

Háromszor támadt ez az állat egy nőre Terézvárosban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás