„67 évesen szültem először, ma 70 vagyok és van 3 gyerekem"





Most, 70 éves korában ikreknek adott életet egy nő.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2023.12.01.
mesterséges megtermékenyítés siker Namukway

Egy 70 éves nő lett Afrika legidősebb édesanyja. Safina Namukwaya egy kislánynak és egy kisfiúnak adott életet, akik mesterséges megtermékenyítés útján jöttek világra. Az ugandai Kampalában található Női Kórház Nemzetközi és Termékenységi Központjában császármetszéssel szült a 70 éves nő. A kórházban dolgozó orvosok elmondták, hogy az anya és két babája jól vannak.

baba, sablon, csecsemő, újszülött, baby
Fotó: Pixabay

A kórház azt mondta: „Ez a történet nemcsak az orvosi sikerről szól, hanem az emberi lélek erejéről és rugalmasságáról is.” 

Namukwaya asszony először 2020-ban szült egy kislányt, Sarah-t, 67 évesen lett először édesanya. A nő elmondta, mostani terhessége kapcsán komplikációk léptek fel, lelkileg megviselték a történtek, amelyeken egyedül kellett végigmennie, mivel az ikrek apja lelépett.

„A férfiak nem szeretik azt hallani, hogy egynél több gyereked lesz. Amikor a páromnak elmondtam, hogy ikreim lesznek, eltűnt, mint szürke szamár a ködben” – mesélte Namukwaya.

Magyarországon 45 éves korig lehet mesterséges megtermékenyítésben részt venni, ám például Indiában 2019-ben egy 74 éves nő szült.

 





 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás