Orbán Viktor: „Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll”

A magyar gazdaság jövője a zöld energia. November 18-án tartja a Fidesz a 30. tisztújító kongresszusát.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2023.11.18.
Módosítva: 2023.11.18.
Magyarország Fidesz Kongresszus Fidesz Orbán Viktor

Újraválasztották Orbán Viktor miniszterelnököt a Fidesz elnökének szombaton a kormánypárt 30., tisztújító kongresszusán, Budapesten. Magyarország miniszterelnöke összesen 1190 szavazatot kapott. A küldöttek alelnöknek Gál Kingát, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Kósa Lajost választották meg ismét. Beszéde legelején köszönetet mondott az újraválasztásért. Kihangsúlyozta, a bizalom megtisztelő ennyi idő után is számára.

 

Megtisztelő, hogy Európa legsikeresebb pártját továbbra is vezethetem.

- mondta Orbán Viktor. 

„Két éve kaptam a megbízatást, hogy vezessem győzelemre a Fideszt és a KDNP-t, majd pedig alakítsak kormányt a szuverén Magyarország építésére. Menet közben nem váltunk lovat” - mondta Orbán Viktor, majd biztosított mindenkit a további lendületről is: „A kormányban és bennem is van még szufla.”

A külföldiek kilóra akarták megvenni a baloldalt

Orbán Viktor felidézte, hogy óriási győzelmet arattak 2022-ben, pedig a baloldal is mindent beleadott. Minden úgy történt 2022-ben, ahogyan egy hónapja Lengyelországban. A Fidesz hamarabb elkezdtünk felkészülni, ezért arattak világraszóló győzelmet.

„A legyőzött ellenféllel szemben nagyvonalúnak kell lenni. Azon lépjünk túl, hogyan lehetséges, hogy a vásárhelyi polgármester ápolóit kijátszva a baloldali lista élén találta magát. De azon ne lépjünk túl, hogy Brüsszel is pénzt adott nekik a győzelemre, ez volt Gyuri bá életének legrosszabb befektetése” - mondta Orbán Viktor.

ORBÁN Viktor
Fotó: Koszticsák Szilárd MTI

A tényeket vegyük komolyan, mert a végén nem lovagiasak, hanem balekok leszünk. A külföldiek kilóra akarták megvenni a baloldalt, hogy nyerjenek. Mindez nem tréfadolog, mert ha sikerül, akkor ma migránsok tízezrei lennének az utcákon, genderaktivisták grasszálnának az óvodákban, a magyar honvédség fegyveri Ukrajnában lennének. Soros György adósrabszolgája lenne az ország

 - mondta Orbán.

Nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, ezért meg kell alkotni a szuverenitásvédelmi szabályokat egészen az alkotmányig - tette hozzá. Orbán Viktor felidézte, hogy akadtak már nehéz kormányzati évei.

Nehéz volt eltalicskázni a Gyurcsány-korszak romjait, és nagyon nehéz volt a migrációs időszak és a Covid hónapjai, de egyik sem volt olyan nehéz, mint a mögöttünk hagyott két év. Minél nehezebb a helyzet, annál világosabb célok kellenek 

- mondta a kormányfő. De mint kihangsúlyozta ennek ellenére is sikerült elérnie a következő célokat: nem belekeveredni a háborúba, biztosítani az energiaellátást, és megvédeni a rezsicsökkentést, megőrizni a nyugdíjak értékét, és 10 százalék alá vágni az inflációt. Orbán Viktor rámutatott arra, hogy a legfontosabb eredmény, hogy Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit zátonyra futtatták, de azt a pár eurót be fogjuk hajtani. 

A családok ma még a felbolydult soraikat rendezik, hadi zaj uralja a tájat, de megindultunk előre és felfelé. 

A kormányfő közölte, lesz új lendület, számottevő növekedés, lesz több jövedelem, ki tudjuk fizetni a 13. havi nyugdíjat, lesz CSOK Plusz, gálánsabb lesz a babaváró hitel is.

ORBÁN Viktor
Fotó: Koszticsák Szilárd MTI

Orbán Viktor: Az uniót nem elhagyni, hanem megváltoztatni kell

A miniszterelnök közölte: a kongresszus jó alkalommal arra, hogy politikájuk magasabbrendű mozgatórugóiról is beszéljenek. 

Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll. Ellenállunk a migránsok inváziójának, a háborús délibáboknak, a genderterrorizmusnak, a Soros-birodalomnak.

„Mély meggyőződésem, hogy a brüsszeli Európa modellre nemet kell mondani” - tette hozzá. Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát. Ha így megy tovább, akkor keresztet vethetünk az unióra, de ezt meg kell akadályozni. Az uniót nem elhagyni, hanem megváltoztatni kell - tette hozzá. 

Mint ismertette, az Unió nem felrobban, hanem egyszerűen szétcsúszik, ha minden így megy tovább. Ma se az Unió, se a tagállamok nem hajtják végre a saját döntéseiket, és átlépnek a szabályokon. A brüsszeli Európa-modell elöregedett, miközben a világ felfrissült. A brüsszeli Európa-modell káoszhoz vezet, mert egyre többen akarnak munka nélkül megélni. A közrend eltűnőben van, míg az adóssághegy csak egyre nő. Brüsszel a bezárkózás felé mozdul el: Csupán a világ termeléséhez 15 százalékban járul hozzá Európa.

A magyar modell működik

Nem akarunk a migránsgettók, rezervátum, vagy éppen Soros adósrabszolgái lenni - mondta Orbán Viktor. Nem akarunk a folyamatosan ellenálló szerepbe belesodródni - tette hozzá. Nekünk van egy ellenjavaslatunk ebben a helyzetben, mert azt ki is próbáltuk.

A magyar modell egyre ismertebb, és láthatóbb, és egyre többen irigylik. 

Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa - ismertette a kormányfő. 

Nálunk a jólét előfeltétele a munka, a teljes foglalkoztatottság. 

Orbán Viktor kifejtette, hogy míg Európában a zöld pártok a zöldenergia legfőbb pártolói, míg nálunk a zöld pártok pont ezeknek az ellenzői. A mi zöldpolitikánk nem ideológiai, és nem pártalapon áll. A kormányfő rámutatott, hogy ha zöld világot akarunk, akkor a hagyományos ipari gazdaságunkat természetbarát gazdasággá kell alakítani. A zöld energiát azonban el kell tárolni. Az új világgazdasági rend óriási versenyben születik, Magyarország pedig benevezett ebbe a versenybe. Mint mondta, 10 év múlva Pas2-öt befejezve a gazdaság 52 százalék nukleáris és 39 százalékban megújuló energia lesz.

Ezzel nem nyertük meg a versenyt, mert zöldenergiát termelni már sokan tudják, de a tárolás tekintetében még nincs áttörés. Az lesz a nyertes, aki képes lesz minél több energiát tárolni 

- mondta a kormányfő.

Óriási versenyfutásban vagyunk a németekkel, franciákkal és a spanyolokkal. Most dől el, hol alakulnak ki Európa zöldtechnológiai központjai, és most 150 éve nem látott lehetőségek előtt állunk. 

„Minden feltétel adott a sikerhez” - mondta Orbán Viktor. Van egy komoly bökkenő, és ezek nem a környezetvédelmi akadályok, hanem hogy Magyarország csak egy 10 milliós piac. Ez nem elegendő egy gazdasági áttöréshez. Megfelelő méret és bázis nélkül nem lehet feljutni a dobogóra. Olyasmit kell nyújtania Magyarországnak, amit más nem tesz, így a legmodernebb nyugati és keleti technológiai találkozási pontján kell lennünk.

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy a következő hónapokban súlyos politikai küzdelmek lesznek. Meg kell akadályozni, hogy migránsokat telepítsenek Magyarországra, és Ukrajna uniós csatlakozási kérdését is helyre kell tenni. A mi kormányunk nindzsa-kormány, és nem kamikáze - tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, hogy a nemzeti konzultáció kulcskérdés, mert onnan jön az erő.

A második akció az európai parlamenti választás lesz, mert a gyurcsányistákat vissza kell verni. A harmadik akció az önkormányzati választás, ahol a választókerületi elnökök vannak középponti szerepben.

Szükség lesz minden tag és aktivista segítségére, mert az EP- és az önkormányzati választást is meg kell nyernünk - fejtette ki Orbán Viktor.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás