Gyurcsány kizárólagosságra tör, egyedül akar kormányozni

Gyurcsányné nem kertel, elmondta mire készülnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.11.01.
Gyurcsány Ferenc Dobrev Klára Demokratikus Koalíció (DK)

Interjút adott Dobrev Klára,  kiderült, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arra készül, hogy 2026 után egyedül fog kormányozni.

 Gyurcsányné egyértelművé tette, hogy a baloldalon a bukott kormányfő alakulata diktál.  – A Demokratikus Koalíció (DK) az egyetlen komolyan vehető alternatíva a Fidesz rendszerével szemben – jelentette ki a 24.hu-nak adott interjújában Dobrev Klára, amelyet a Mandiner szemlézett

Gyurcsány Ferenc korábban kijelentette, lehet hívni, lehet elküldeni, de nem lehet helyette dönteni. Mert önálló, mert saját mércéje van. A Demokratikus Koalíció ilyen párt.

Az is a Gyurcsány-klán egyeduralmát mutatja, hogy még áprilisban a bukott kormányfő egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy nem elégedett Karácsony Gergellyel, ugyanis szerinte „hazafias kötelezettsége" lenne, hogy Budapestet szembe fordítsa a kormánnyal. Ennek az elvárásnak próbált megfelelni a főpolgármester, amikor arról beszélt, hogy Budapest nem fog eleget tenni az adóbefizetési kötelezettségének, „felfüggesztik a kormány finanszírozását". 

A hírportál rámutatott: a Gyurcsány-párt korábbi miniszterelnökjelölt-jelöltje az interjún számos alkalommal említette, hogy szerinte Magyarországon diktatúra van. 

A cikk szerzőjének kérdésére azonban, miszerint „reális diktatúrázni akkor is, ha épp diktatúra nincs hozzá?”, Dobrev Klára közölte: szerinte „a diktatúrának vannak díszletei, nem új a történelemben”, noha szerinte a Gyurcsány-párt „nem” egy ilyen díszlet. Arra a kérdésre pedig, hogy „ha diktatúra van, akkor miért indulnak el a választásokon?”, azt a választ adta: 

volt a történelemben jó pár példa arra, hogy egy diktatúrát választáson győztek le.

Gyurcsányné szerint a diktatúrák ritkán kezdődnek azzal, hogy ellenzéki képviselőket börtönbe csuknak, vagy lelövik őket. Mint mondta, a legerősebb alkotmánya épp az NDK-nak volt: többpártrendszer, civil szervezetek, minden bele volt foglalva, a valóságban mégis az egyik legelnyomóbb diktatúra volt.

Gyurcsányék egyedül győznék le a Fideszt

Az újságíró azon kérdésére, miért van karaktergyilkosságra ítélve az az ellenzéki politikus, akit „összegyurcsányoznak", Dobrev azt válaszolta:

– A Fidesz mindenkit megpróbál megölni, aki számára veszélyes –, majd hozzátette: ezért ölik Gyurcsányt a legjobban, ugyanis a DK az egyetlen komolyan vehető alternatíva a Fidesz rendszerével szemben. A cikk szerzője azonban visszakérdezett: „Nem azért, mert Gyurcsány és az erősödő DK főnyeremény a Fidesznek?” – erre egy rendkívül magabiztos válasz érkezett:

Majd kérdezze meg őket, amikor 51 százalékon állunk, hogy tényleg ilyen főnyereményre gondoltak-e.

– jelentette ki a baloldali politikus. Gyurcsány Ferenc felesége nagy eredménynek nevezte továbbá az árnyékkormány felállítását is, mellyel szerinte az ellenzék az elmúlt években adós maradt. 

Érdemes megjegyezni egyébként, hogy baloldali politikai erő Magyarországon még sohasem ért el ötven százalék fölötti listás eredményt választásokon, a Gyurcsány Ferenc által vezetett MSZP 2006-ban például 43 százalékos eredménnyel nyerte meg a választásokat.

Dobrev Klára az interjúban Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kézfogásáról is beszélt. Mit fogalmazott: „az a magyar emberek elleni merénylet volt”. Arra a felvetésre azonban, hogy Dobrev Klárának még az otthonában is járt Vlagyimir Putyin, Gyurcsány Ferenc felesége többek között azt mondta:

a 2000-es években minden európai vezető, az USA elnöke is találkozott és kezet fogott Putyinnal.

Szerinte ez „egy, a maitól gyökeresen eltérő világpolitikai helyzetben és a maitól eltérő putyini politikával” történt. A Mandiner rámutatott: Orbán kézfogása Putyinnal „merénylet”, de az, hogy Dobrevék házában is járt, az a „maitól eltérő putyini politika”. 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás