„Az én Emilym végre hazatért, összetörve, de egy darabban” – újra ölelheti elrabolt kislányát az édesapa

A családja már szinte beletörődött a 9 éves kislány halálába, amikor váratlanul kiderült: a Hamász nem gyilkolta meg. Emily Hand egyike volt azoknak a civileknek, akiket a Hamász október 7-ei vérengzésekor túszul ejtett. Az ír–izraeli lány az ámokfutás napján épp a barátja házában volt Be’eri Kibbutzban, amikor rátörtek a fegyveresek, és kirángatták az ágyából. A pokoljárása tegnap, azaz szombaton ért véget. 

Megbékélt a lánya halálával

A lány egyike volt azoknak a túszoknak, akiket a Hamász a négynapos tűzszünet alatt, a túszcsere folyamán átadott Izraelnek.  A szervezet késő délután 13 izraeli, 10 thai és egy Fülöp-szigeteki állampolgárt engedett szabadon, a zsidó állam pedig ezért cserébe 39 palesztint engedett szabadon. Emilyről, ahogy a többi túszról, sokáig nem hallott a családja – így az apja. Thomas okkal hitte és egyúttal megbékélt a gondolattal, hogy szeretett lánya már nincs többé. Megkönnyebbült, hogy a lánya meghalt, mert a Hamász rabságában lenni „rosszabb a halálnál”.

Visszatért a remény

A gyászt azonban röviddel később a remény váltotta fel: Emilyt ugyanis lefotózták, amint egy másik lány kezét fogva sétál a sötétben, oldalukon a fegyveresekkel, és a Vöröskereszthez vezetik. Amióta az apa megtudta, hogy a lánya életben van, minden követ megmozgatott, hogy szabadon engedjék. Egy újabb interjúban viszont megjegyezte: „Túl sokáig vártunk erre a pillanatra.”

– idézte az apa szombati szavait a The Sun.

Tudta, hogy összetörik 

Órákkal később Emilyt szabadon engedték, és találkozhatott az apjával az egyik izraeli kórházban, ahol jelenleg azt vizsgálják: az elmúlt 50 nap fogsága hogyan hatott a fizikai és a mentális egészségére. A megható találkozásról felvételek is készültek, amelyeken a 9 éves lány az apja karjaiba borul és szorosan átöleli. 

Thomas azt mondta, bár tudta, hogy kislánya „összetörik” a fogságban, de legalább „egy darabban” visszakapta őt.

– Emily visszatért hozzánk. Nem találjuk a szavakat, hogy leírjuk érzelmeinket 50 kihívásokkal teli és bonyolult nap után. Nagyon boldogok vagyunk, hogy újra megölelhetjük Emilyt, de ugyanakkor emlékezünk Raya Rotemre és az összes túszra, akik még nem tértek vissza – zárta szavait Thomas.