RETRO RÁDIÓ

A tálib titkosszolgákat irányítja az embercsempészeket





A déli határnál ők a főnökök.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.11.04.
tálib kormányzat magyar határ migráns

A héten feloldották a titkos minősítés alól és nyilvánosságra hozták azt a nemzetbiztonsági jelentést, amely lényegében az illegális migráció és a terrorizmus összefüggéseit taglalja. A dokumentum legfontosabb része, hogy a Vajdaság területén működő afganisztáni embercsempészetre szakosodott csoportok vezetése közvetlenül a tálib kormányzat irányítása alá került.  

A mindinkább radikalizálódó csoportok között ugyanakkor megkezdődtek a piac újraosztásáért folyó harcok. Ráadásul az egyes bandákban felbukkanó személyek rokoni kapcsolatban állnak az afganisztáni tálib kormányzat, valamint annak egyik frakciójaként működő, terrorszervezetként nyilvántartott Haqqani-hálózat tagjaival. 

A jelentés szerint kockázatot jelent egy olyan bűnözői kör megjelenése, amelynek tagjai gátlástalanok és nyíltan vállalják az erőszakot. A szóban forgó csoportok olyan magatartásformát hoztak otthonról magukkal, amely szerint az ellenséges katona megtámadása és legyőzése dicsőséget jelent.  

Az egyik csoport TikTokon már nem ügyfeleket toboroz, videói a stílusjegyek alapján az Iszlám Állam és az al-Kaida által korábban közzétett képanyagokra hasonlítanak. A videókban főként saját harci erényeiket mutatják be.  

A közelmúltban először fordult elő, hogy ezek a csoportok a szerb rendőrök ellen fordították fegyvereiket. Az úgynevezett erőszakkészség napjainkra a határon is átível, hiszen a csempészek, az utaztatók már magyar határvadászokra is céloztak, ám személyi sérülés nem történt. 

Emellett szinte mindennaposnak mondható a rendszeres verbális fenyegetőzés és az, hogy fegyvert fognak a határvadászokra. 

A nemzetbiztonsági jelentés szerint aggodalomra ad okot, hogy a tálibok nemcsak a finanszírozási, hanem az operatív szervezési oldalról is kontroll alá helyezték az embercsempész-tevékenységet – kiemelten a szerb–magyar határtérségben. Céljuk szerint az afgán hátterű csoportok közötti belső vitákat lezárják, a pénzügyi források küldésének ellenőrzését pedig teljes egészében átveszik – azaz a tálib kormányzat az embercsempészetből származó hatalmas jövedelmet saját bevételként használja, akár a terrorfinanszírozásba is forgathatja. 

A titkosszolgálatok jelentésének legfontosabb pontjai:

  • A magyar védvonal három eleme – vagyis a jogszabályok, a határzár, illetve az egyenruhás állomány – folyamatosan növekvő nyomásnak van kitéve.
  • Ezt a tendenciát tükrözi a mélységben visszafordítottak számának növekedése.
  • A külpolitikai vetülete a folyamatnak, hogy a migráció – az unió tagállamaiban – központi elemévé válik a választásoknak.
  • Belbiztonsági szempontból fokozott kockázatot jelent, hogy az Izrael–Hamász-háború következményeként a migrációs nyomással arányosan megnőtt a terrorkockázat is.
  • Az illegális migráció útvonalait, beleértve a Magyarországon áthaladó nyugat-balkánit, terrorista hálózatok használhatják fel.
  • A Hamász vezetőjének 2023. október 10-ei terrorcselekmények elkövetésére felszólító nyilatkozatához az Iszlám Állam és az al-Kaida is csatlakozott. Európai célpontok vonatkozásában egyre több terrortámadásra utaló információ keletkezik. A kockázat az arab, a palesztin diaszpóra méretével arányos.
  • A Szerbiában működő afganisztáni, embercsempészetre szakosodott csoportok között fokozódik a konkurenciaharc és az úgynevezett erőszak készség is. Az egyes csoportokban felbukkanó személyek rokoni kapcsolatban állnak az afganisztáni tálib kormányzat, valamint annak az egyik frakciójaként működő, terrorszervezetként nyilvántartott Haqqani csoport tagjaival.
  • A tálib titkosszolgálat közvetlen irányítása alá helyezte a Vajdaság területén működő afganisztáni embercsempészcsoportokat

A most nyilvánosságra hozott jelentés egyebek mellett rögzíti, hogy a szerbiai befogadóközpontokba naponta 30-50 migráns érkezik Bulgária és Macedónia felől. Nagyságrendekkel többen jönnek ugyanakkor, akik nem regisztrálnak, ők egyenesen a magyar vagy a boszniai határ felé veszik az irányt. Csak a szabadkai Makkhetes erdő térségében több ezer olyan migráns tartózkodhat, akik csupán a megfelelő pillanatra várnak, hogy továbbindulhassanak. 

A jelentésből kiderül az is, hogy az embercsempészcsoportok a feltűnésmentes, gyors utaztatásban érdekeltek. Illegális tevékenységük pedig olyannyira összetetté vált, hogy még a lakásokban, illetve a motelekben történő elszállásolást is megoldják. 

A fokozott szerb hatósági ellenőrzések és razziák továbbra sem képesek megakadályozni sem a bűnbandák erőszakos jelenlétét, sem az illegális migránsok átjutását Magyarországra. A gyakori rendőrségi akciók következtében az embercsempészek megemelték tarifáikat, csak az illegális határátlépésért, szállítási költségek nélkül, ezer eurót is elkérnek.

Terroristák tádzsik útlevéllel 

A jelentés külön részben tárgyalja Tádzsikisztán és Afganisztán viszonyát, geopolitikai helyzetét. Kockázatot jelent ugyanis, hogy az Afganisztánban tömegesen élő tádzsikok határokon átnyúló kapcsolataikat kihasználva könnyen jutnak tádzsik útlevélhez. Ez azért fontos, mert a Független Államok Közössége térségén belül így már külön engedély nélkül utazhatnak. Moszkvai átszállással – mindenféle rizikó nélkül – egy-két nap alatt Belgrádba érkezhetnek. 

Ezzel a módszerrel az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy más tálib szélsőséges szervezetek tagjai észrevétlenül juthatnak az Európai Unió területére.

Másik fontos megállapítás, hogy a török illegális migránsok száma folyamatosan emelkedik. Jellemzően a jó anyagi hátterű törökök (kurdok) azok, akik rászánják magukat az utazásra. A török migránsok Szerbiába legálisan, repülőgéppel érkeznek, majd Belgrádból, elsősorban grúz embercsempészekkel folytatják útjukat Nyugat-Európa irányába. A tádzsik helyzethez hasonló biztonsági kockázatot jelent, hogy az egyre növekvő számú törökországi menekültek közé különböző török ajkú szélsőségesek – törökök, kurdok, illetve azeri, dagesztáni és más kaukázusi területről származók – vegyülhetnek, akik a szerb–török könnyített beutazással élve eljutnak a déli magyar határ térségébe, ahonnan megpróbálnak Magyarországon keresztül az unió más tagállamaiba utazni. 

 

Otthonról hozott magatartásforma

A jelentősen emelkedő haszon vezetett oda, hogy a szerb–magyar határnál működő embercsempészcsoportok között megkezdődtek a piac újraosztásáért folyó harcok, küzdelmek. Az összetűzések résztvevői között radikális csoportok jelentek meg. Mint az összegzés rámutat, ebben a helyzetben kiemelt kockázatot jelent egy olyan bűnözői kör megjelenése, amelynek tagjai gátlástalanok és nyíltan vállalják az erőszakot. A szóban forgó csoportok olyan magatartásformát hoztak otthonról magukkal, amely szerint az ellenséges katona megtámadása és legyőzése dicsőséget jelent.

A jelentés két afganisztáni csoport küzdelmét emeli ki, a nemzetbiztonsági tájékoztató szerint a 313 és a 40-059 megnevezésű embercsempész kör közötti területharc következményeinek tudhatók be a vajdasági fegyveres összetűzések.

A 40-059-cel összefüggésben a dokumentum megemlíti, a csoport TikTokon már nem ügyfeleket toboroz, videói a stílusjegyek alapján az Iszlám Állam és az al-Kaida által korábban közzétett képanyagokra hasonlítanak. A videókban főként saját harci erényeiket mutatják be. Azonosításukat nehezíti, hogy tulajdonképpen mobil hadiszállásuk van az erdőségekben, de probléma az is, hogy maguk a szerb rendőrök sem mennek be a felségterületükre.

A közelmúltban először fordult elő, hogy ezek a csoportok a szerb rendőrök ellen fordították fegyvereiket. Az úgynevezett erőszakkészség már a határon is átível, hiszen a csempészek, az utaztatók már magyar határvadászokra is céloztak, ám személyi sérülés nem történt. Emellett szinte már mindennaposnak mondható a rendszeres verbális fenyegetőzés, és az, hogy fegyvert fognak a határvadászokra.

Közel-keleti terrorszervezetek is érdeklődnek 

„Aggodalomra ad okot, amely szerint a tálibok nemcsak a finanszírozási, hanem az operatív szervezési oldalról is kontroll alá helyezték az embercsempész tevékenységet – kiemelten a szerb–magyar határtérségben. Céljuk szerint az afgán hátterű csoportok közötti belső vitákat lezárják, a pénzügyi források küldésének ellenőrzését pedig teljes egészében átveszik – azaz a tálib kormányzat az embercsempészetből származó hatalmas jövedelmet saját bevételként használja, akár a terrorfinanszírozásba is forgathatja. Továbbá ebből biztosítják a helyi hatóságok lefizetését, illetve a fegyverek helyi beszerzésének finanszírozását” – olvasható a nemzetbiztonsági tájékoztatóban.

A jelentés megemlíti, olyan információk is keletkeztek, amelyek szerint közel-keleti terrorszervezetek részéről  felmerült az igény a teljes embercsempész-hálózat átvételére a balkáni régióban.





 





Ezeket olvastad már?
Itt a lista: több száz milliárdos adósság – Így tapsolta el Budapest pénzét Karácsony Gergely

Itt a lista: több száz milliárdos adósság – Így tapsolta el Budapest pénzét Karácsony Gergely

Orbán Viktor a frakcióülésen: Az európai parlamenti választást meg fogjuk nyerni

Orbán Viktor a frakcióülésen: Az európai parlamenti választást meg fogjuk nyerni

Vérfürdőt rendezett az edző: 7 éves tanítványát és szüleit is kivégezte – Videó

Vérfürdőt rendezett az edző: 7 éves tanítványát és szüleit is kivégezte – Videó

Szinte mindig szóba kerül, ha vetkőzni kezd – Cápatámadás érte az OnlyFans-modellt

Szinte mindig szóba kerül, ha vetkőzni kezd – Cápatámadás érte az OnlyFans-modellt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás