
Öt hosszú évet várt a rutinműtétre - orvosi műhiba okozta végül az édesapa halálát
Csípőprotézis-műtétje után hunyt el.
A magyar kormány kiemelten kezeli az állatjólétet és az állatvédelmet - hangsúlyozta a kormányszóvivő szerdán az állatok világnapja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: a kormány 2021 februárjában állatvédelmi online felmérést indított Közös ügyünk az állatvédelem címmel, amelynek során több mint negyedmillióan mondták el véleményüket. Hozzátette: a kabinet azóta több intézkedést is hozott az ügyben, így ivartalanítási programokat támogat több mint 500 millió forintos keretösszeggel, továbbá több mint 100 millió forinttal segítette az állatvédő civil szervezetek munkáját is.
A kormányszóvivő kiemelte a Nemzeti Állatvédelmi Tanács megalakulását és azt is, hogy a hazai állatvédelem történetében először az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére állatvédelmi kódexet írtak alá állami, tudományos és civil szervezetek képviselői.
Emellett megjelent a kóbor állat rendelet, amely részletesen szabályozza az ebrendészeti telepek feladatkörét és ellenőrzését - folytatta. Az egyes büntetőjogi törvények módosításával szigorúbban büntetik az állatkínzást, továbbá az eltiltás az állattartástól bekerült a közigazgatási szankciók nyilvántartásába. Utóbbiba az állatvédelmi hatóság is betekinthet.
A videóban Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta: a ma gyermeke a jövő állattartója, ezért szervezték meg idén is az Állatvédelmi Témahetet, amire már több mint 230 ezer gyermek regisztrált és 1800 oktatási intézmény kapcsolódott be.
"Akkor tudunk sikeresek lenni az állatvédelem területén, ha összefogunk" - tette hozzá a kormánybiztos, aki szerint fontos felhívni a figyelmet a felelős állattartásra.
Csípőprotézis-műtétje után hunyt el.
Íme a Századvég legfrissebb felmérése!
Több mint egymillió Spotify-hallgatóval rendelkeznek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.