„Üdvözlöm, hogy erre is figyelmet fordítanak” – Tehetséggondozó tanároknak indítanak ösztöndíjat





75 ezer forintos ösztöndíjat kínál a kormány a tanároknak.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.16.
Módosítva: 2023.09.19.
iskola kormány tanárok

Havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a tanárok a kormány által meghirdetett Köbüki programban. A pedagógusoknak ezért a pluszpénzért nem kell túlmunkát vállal­niuk, a Köbüki programot meghirdető Kulturális és Innovációs Minisztérium azt szeretné, ha továbbra is tevékenyen részt vállalnának a tehetséggondozásban. 

Támogatják azokat a tanárokat, akik segítik a tehetséges diákokat  Fotó: Pexels

Liszt Ferenc, Szentgyörgyi Albert, Neumann János vagy Karikó Katalin mind olyan honfitársaink, akiknek a nevét az egész világon ismerik. Közös bennük, hogy tehetségüket Magyarországon felfedezve indultak el pályájukon. Ha ma megkérdeznék tőlük, hogy ki volt az, aki karrierjük elején segítette, támogatta őket, válaszaikban közös lenne, hogy mentoraik nélkül nem sikerült volna elérniük céljaikat. A tehetséggondozás ugyanis nem képzelhető el olyan elhivatott oktatók nélkül, akik felismerik a diákok értékeit, és egyengetik a kibontakozó tehetségű fiatalok útját.

Pontosan emiatt a KIM a Nemzeti Tehetség Program részeként elindítja a Köbüki elnevezésű tehetséggondozó tanári ösztöndíjat. A tehetséggondozásban kimagasló munkát végző középiskolai tanárok havonta nettó 75 ezer forint ösztöndíjra pályázhatnak, amely 10 hónapon át, szeptembertől júniusig jár. A most kezdődő tanévben 1600 oktató élhet ezzel a lehetőséggel.

Üdvözlöm, hogy erre is figyelmet fordítanak. Eddig ugyanis a tanárok a tehetségek felkutatására önerőből fordítottak energiát. Ez tényleg igazán hiánypótló

– fejtette ki lapunknak véleményét Koronczai Edit, a Cecei Általános Iskola igazgatónője.

Az igazgatónő tapasztalatai szerint ugyanis az igazán elhivatott tanárok rengeteg energiát és időt fektetnek bele abba, hogy támogassák a tehetséges gyerekeket. Iskolájukban 4 tehetséggondozó műhely is működik, ezt pályázatok útján tudják biztosítani.

„Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek és remélem, hogy ezt az általános iskolákra is kiterjesztik, ugyanis rengeteg tehetség már kiskorában megcsillogtatja tudását és vezetni kell őket a siker útján. Fontos a tehetségek beazonosítása és felkarolása, hiszen ezek a gyerekek fogják aztán tovább vinni iskolánk hírnevét” – tette hozzá.









Ezeket olvastad már?
„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Azt hittem, csak egy vicc” – 36 milliót ajánlottak az OnlyFans-modellnek

„Azt hittem, csak egy vicc” – 36 milliót ajánlottak az OnlyFans-modellnek

"Legalább 3 bérházat felújítok!"–Baranyi Krisztina ígérgetése teljes blama

"Legalább 3 bérházat felújítok!"–Baranyi Krisztina ígérgetése teljes blama

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás