
Édesapjához és mostohaanyjához került a kisfiú, majd halálos bántalmazás áldozata lett
A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHajtóvadászat indult az autós ellen.
Rendőrt és polgárőrt gázolt el egy autós Újpesten egy benzinkútnál, mindketten súlyosan megsérültek. Úgy tudjuk az egyenruhások odamentek egy kocsihoz, igazoltatni akarták a benne ülőket, kinyitották az ajtaját, de a sofőr ekkor gázt adott és elhajtott. A rendőr és a polgárőr elesett, egyikük információnk szerint, koponyasérülést a másik pedig medencesérülést szenvedett. A rendőrség keresi az menekülő sofőrt - írja a Tények.

Az egyik újpesti töltőállomáson a 4-es és az 5-ös kút között várakozott egy autós szerdán hajnali kettő óra körül. Az éppen ott tartózkodó rendőr és polgárőr társa gyanúsnak találta az autóban ülőket és úgy döntöttek igazoltatják a társaságot. Ez azonban nem sikerült, a sofőr ellenállt és hirtelen a gázra lépett és elhajtott, ekkor fellökte az egyenruhásokat.
Úgy tudjuk, az egyik egyenruhás a fejét törte be a másiknak a medencéje sérült.
Ezután hajtóvadászat kezdődött a sofőr ellen, aki valószínűleg ivott és kábítószerezett mielőtt a volánhoz ült és információink szerint a jogosítványát is elvették korábban. Valószínűleg ezért menekült el a rendőrök elől. Ezt az a társuk mondta, aki éppen vásárolt a kúton, amíg a többiek kint vitáztak az egyenruhásokkal.
Kerestük a rendőrséget és a mentőket, nem nyilatkoztak, a Központi Nyomozó Főügyészség is csak annyit közölt, hogy hivatali személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.

Megszólalt a rendőrség.

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.