Előbb Orbán Viktorral aztán Trumppal készített interjút Tucker Carlson

Tegnap az amerikai követnek üzent: ne legyen arrogáns!



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.08.23.
Tucker Carlson interjú Donald Trump Orbán Viktor

Donald Trump a Truth nevű közösségi oldalán jelentette be a hírt, hogy nemsokára elérhetővé válik az interjú, melyet az amerikai jobboldal vezető véleményvezére, Tucker Carlson készített a korábbi elnökkel. Az interjú helyi idő szerint szerda este 9 órakor lesz megtekinthető, vélhetően Carlson saját weboldalán. 

A neves médiaszemélyiség egyébként nemrég Orbán Viktorral készített interjút, amiről a miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben is beszámolt. A tervek szerint a miniszterelnökkel készített interjú a jövő hét közepétől lesz látható. 

Carlson Trumppal készített interjúja szinte egy időben jelenik meg a republikánus előválasztási jelöltek első vitájával, melyet a Fox News amerikai televíziós hálózat rendez és közvetít. A korábbi elnök nem vesz részt az eseményen. 

A Republikánus Párt éllovasa, Donald Trump korábbi amerikai elnök vasárnap azzal indokolta távolmaradását, hogy a közvélemény számára ismert emberről van szó, emellett tisztában vannak sikeres elnökségével is.

– Ne légy arrogáns! Ne hidd, hogy mindent tudsz, ne hidd, hogy igazad van, és ne ítélj olyan gyorsan! – fogalmazott Tucker Carlson Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnökének kérdésére válaszolva, amelyek azt firtatták, mit mondana ma fiatal önmagának tanácsként. A világszerte meghatározó amerikai kommentátor az MCC Feszt Afteren tartott előadást kedden.

Elmondása szerint könnyű ítélkezni, de még a másik ember házasságát sem érthetjük meg. – Hogyan hihetnénk akkor azt, hogy érthetünk egy másik országot? Be kell látnunk, hogy nem tudhatunk mindent, nem érthetünk mindent. Ezzel a hozzáállással bölcsebbek leszünk, mint ha úgy állunk hozzá, mint Biden és kormánya, vagy Pressman nagykövet, akik azt vallják: tudom, mi a jó neked! – fűzte hozzá Tucker Carlson, aki megjegyezte, az Egyesült Államok budapesti nagykövete nem az amerikai polgárok érdekeit képviseli.

A korábban a Fox News legendás konzervatív műsorvezetője – most főként a közösségi médiában publikáló újságíró – megdicsérte a magyar konyhát, és utalt rá, hogy Magyarország ma olyan, mint az az Amerika volt, amelyben felnőtt. Carlson véleménye szerint Magyarországot azért bírálják többen, mert kitart keresztény értékei mellett. 

Az orosz–ukrán háborúról szólva kijelentette, a nyugati média hamis képet fest a háborúról, azt közvetítve, hogy az ukránok nyerésre állnak, márpedig a fegyverkezési verseny csak egyre több ember életét követeli.

Az eseményen  Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő is felszólalt, aki szerint a történelmi eseményekről, fordulópontokról inkább tíz, húsz év távlatában érdemes beszélni, s ez igaz a jelenleg zajló orosz–ukrán háborúra is. Pulai András, a Publicus Intézet vezetője pedig elmondta, hogy február 24-ére fordulópontként fogunk majd tekinteni, elvégre a második világháború után először fordult elő ilyen jellegű agresszió egy nagyhatalom és egy másik, kisebb ország között. Egyetértett azonban Schiffer Andrással abban, hogy mindez egy folyamat része, amelynek értékelését több tíz év után lehet majd érdemben vizsgálni.

Fotó: Havran Zoltán

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a jelenlegi konfliktust is meg lehetett volna tartani lokális szinten, akár csak a krími eseményeket. Álláspontja szerint a hatalmi átrendeződés megkezdődött, ugyanakkor az Egyesült Államok már nem egyeduralkodó, számos nagyhatalom érdekelt abban, hogy a jelenleg formálódó világrend alakulásába beleszóljon. 

Oroszországot veszélyes lenne teljesen leválasztani Európáról, ennélfogva Magyarország háborúval kapcsolatos álláspontja sokkal inkább szolgálja a közérdeket, mint a Nyugat, Brüsszel álláspontja 

– mondta.

A Magyar Külügyi Intézet elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a kultúrharc valójában kultúra és ellenkultúra között zajlik. Gladden Pappin kifejtette: a kereszténység és a konzervatívok mindig is a normalitás, egy funkcionális társadalom fenntartását tartották szem előtt. A baloldal szerinte most pontosan ez ellen lázad.


 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás