Ennek sokan örülni fognak: szenzációs bejelentést tett a kormány a Semmelweis-nap alkalmából





Júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére - közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton, a Semmelweis-nap alkalmából.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.07.01.
köszönet bér emelés orvos

A közleményben azt írták, a kormány köszönetet mond az egészségügyi dolgozóknak, azért az elkötelezett munkáért, amit nap, mint nap nyújtanak a betegek ápolása és gyógyulása érdekében.

Úgy fogalmaztak: 

az egészségügyi dolgozók iránti megbecsülésünket jelzi, hogy a mostani háborús idők ellenére is júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére és a jövő évi költségvetésben is újabb ápolói béremeléssel számolunk

Közölték, az ápolói béremelés közel 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint.

Hangsúlyozták: júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére és az egészségügyben dolgozók bérfejlesztése átlagosan ugyanilyen mértékben történik meg.

A közlemény szerint a kormány a háború okozta rendkívüli kiadások ellenére 50 milliárd forintot különített el az ápolók és az egészségügyben dolgozók idei alapbéremelésére.

Hozzátették, az ápolók bére legutóbb 2022 januárjában nőtt, a mostani emeléssel 2010-hez képest bruttó alapbérük átlagosan négyszeresére emelkedik, és a kormány tervei szerint a béremelés 2024 márciusában is folytatódik.

A közleményben kitértek arra is, hogy a kormány az orvosok bérét is jelentősen növelte az elmúlt években. A szakorvosok az ötszörösét, vagy akár kilencszeresét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt.









Ezeket olvastad már?
"Cselekvésre van szükség, nem üres Facebook-posztokra" - Pintér Sándorral egyeztetett Szentkirályi Alexandra

"Cselekvésre van szükség, nem üres Facebook-posztokra" - Pintér Sándorral egyeztetett Szentkirályi Alexandra

Friss hírek érkeztek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről: így vannak most

Friss hírek érkeztek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről: így vannak most

Nincs menekvés: az egész országra lecsap a hidegfront, sokaknál ilyen tüneteket okoz

Nincs menekvés: az egész országra lecsap a hidegfront, sokaknál ilyen tüneteket okoz

Ukrán tábornok: Ezt a háborút csak szerződésekkel lehet lezárni

Ukrán tábornok: Ezt a háborút csak szerződésekkel lehet lezárni

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás