
Ebbe beleszakad a szív: húgát akarta kimenteni a vízből, mindketten életüket veszítették
A fiú nem tudott úszni, mégis beugrott húgáért a folyóba.
Május elseje óta olcsóbb és egyszerűbb ingázni Magyarországon - írta Lázár János közlekedési miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
Az oldalon látható grafikák szerint a vármegye- és országbérlet konstrukció bevezetésének első hónapjában,
MÁJUSBAN 427 261 ÚJ BÉRLETET VÁLTOTTAK AZ INGÁZÓK, ENNEK EGYHARMADA ORSZÁGBÉRLET, KÉTHARMADA VÁRMEGYEBÉRLET.
Az országbérletek egynegyede és a vármegyebérletek kétharmada teljes áron, a többi kedvezményes áron kelt el - ismertette a miniszter.
A legtöbb vármegyebérletet, 78 214-et Pest vármegyében vásárolták, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 24 665, Győr-Moson-Sopron vármegyében 21 513 fogyott májusban. A legtöbb bérletet, mintegy 70 ezret MÁV-applikációban értékesítették, a pénztárak közül a pécsi buszállomás és a győri vasútállomás adott el legtöbbet, 7-7 ezer darabot.
Lázár János kiemelte, megvan az első magyar város is, ahol teljes a tarifaközösség: Zalaegerszegen július 1-jétől a helyi közösségi közlekedésben is lehet az új bérletekkel utazni.
A fiú nem tudott úszni, mégis beugrott húgáért a folyóba.
A repülőgép kapcsolatban állhat az 51-es körzettel.
A robbanószerkezetet a katonák elszállították.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.