„Képtelen vagyok felfogni, hogy elvesztettem a fiam” – megszólalt a Svédországban lezuhant magyar pilóta édesapja





A magyar Wizz Air-pilóta társával együtt vasárnap zuhant a tengerbe Svédország partjainál.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.06.22.
Módosítva: 2023.06.22.
tragédia magyar pilóta apa Svédország

Mint arról korábban beszámoltunk, két magyar férfi vesztette életét, miután a tengerbe zuhant egy Svédország felett repülő kisgép. 

A gép Lengyelországból szállt fel, és ezek után a Svédország közepén található Dala Jarna repülőterére tartott. A pilóta eddig tisztázatlan okokból hirtelen a stockholmi Skavsta repülőtér felé változtatta az irányt. 

Az egyik férfi édesapja most megszólalt a borzalmakról, nem tudja feldolgozni fia halálát. A másik magyar pilóta három gyereket hagyott hátra.

Akkor történhetett a baj, amikor a folyamatos süllyedés során radarszint alá kerültek, bár tudom, mindent megpróbáltak megtenni, hogy elkerüljék a bajt

 – mondta a Tényekben a tragédiáról az összetört apa, aki elmondta: a fia rendkívül gyakorlott pilóta volt, sok száz repült órával a háta mögött, és éppen a régi álmát akarta megvalósítani, amikor saját repülőgépéért ment volna Svédországba. Az apa azt is elmondta, hogy egy sms-ből tudta meg, hogy a fia nem él.

Képtelen vagyok felfogni, hogy elvesztettem a fiam

– mondta a megtört édesapa.

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás