
Megtalálták a magyar származású milliárdos titkos széfjét – ismert felesége 10 évet kaphat érte
Csődbe ment, majd börtönbe is került Rene Benko.
Az ápolónőt hétfőre virradó éjjel megoperálták, állapota stabil.
Késsel támadt egy beteg egy ápolónőre hétfőre virradó éjjel a szekszárdi Tolna Vármegyei Balassa János Kórház traumatológiai osztályán, a nő életveszélyes sérülést szenvedett – közölte a kórház főigazgatója az MTI-vel.
Németh Csaba közleményében azt írta, a megtámadott munkatársuk súlyos sebesülése ellenére, lélekjelenlétének köszönhetően be tudott menekülni az ügyeletesszobába.
A támadót – egy a kórházban kezelt beteget – a vagyonőrök és más kórházi osztályok munkatársainak segítségével sikerült megfékezni. A késelést elkövető beteget jelenleg a pszichiátriai osztályon kezelik – tette hozzá a főigazgató.
Tájékoztatása szerint az ápolónőt az éjszaka megoperálták, állapota stabil, és ma reggel már beszélni is tudtak vele. Az ápolónő gyógyulásához a szekszárdi kórház és az Országos Kórházi Főigazgatóság minden segítséget megad – írta Németh Csaba.
Debreceniné Farkas Edit, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indított eljárást.
Csődbe ment, majd börtönbe is került Rene Benko.
Mutatjuk a megrázó részleteket!
Mutatjuk melyik szakaszt érinti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.