
Újabb magyarokat menekítettek ki Szudánból – Videó!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNégy magyar állampolgárt menekítettek ki a fegyveres harcok sújtotta Szudánból.
Négy újabb magyar állampolgárt kimenekítettek a fegyveres harcok sújtotta Szudánból, míg hat másik személy evakuálása folyamatban van – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy négy magyar már biztonságban van Dzsibutiban, közülük hárman a Franciaországgal folytatott evakuációs együttműködés keretében jutottak ki az országból, amiért köszönetét fejezte ki Franciaországnak.
Rajtuk kívül három magyar az ENSZ-együttműködés keretében tart jelenleg biztonságos helyre, illetve három másik magyar kimenekítése is zajlik.
„Őket konzul kollégáim a Szudánnal határos egyes országokban meghatározott határátkelőkön várják” – mondta, hozzátéve, hogy ennél pontosabb információkat egyelőre nem árulhat el biztonsági okokból.
Szijjártó Péter tudatta, hogy további öt magyar állampolgár még mindig a szudáni fővárosban tartózkodik, velük a rossz műszaki feltételek ellenére időre időre sikerül kapcsolatba lépni, s ilyenkor a kormány különböző lehetőségeket ajánl számukra, hogy miként hagyhatnák el az országot.
„Azt tudni kell, hogy minden egyes evakuációs műveletnek az a feltétele, hogy mindenki, aki abban részt szeretne venni, a saját felelősségére és a saját maga által szervezett módon kell, hogy eljusson vagy valamely megadott gyülekezőpontra, vagy valamely repülőtérre” – jelentette ki.
„Ez nyilvánvalóan, a körülményeket tekintve, már önmagában is egy kockázatos vállalás, és nem mindenki vállalja ezt fel” – tette hozzá.
„Amennyiben új információkkal rendelkezem, illetve amennyiben újabb magyarok érnek a megadott találkozási pontokra, és a kollégáim közvetlenül kapcsolatba kerülnek velük, akkor természetesen azonnal hírt adunk ezekről a fejleményekről” – közölte.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre